383 millió forint kellene a szombathelyi Markusovszky kórházzal szemben lévő terület visszavásárlására és a parkolók kialakítására

Farkas Bazsi 2022-03-25 14:50:00
Ez egyelőre egy becsült összeg. Csak a parkoló építés 283 és félmillió forintot emésztene fel.

Vészesen közeleg március 31., vagyis az a nap, amit a volt városi strand egy részét megvásárló Vasi Ingatlanfejlesztő Zrt. ügyvezetője határidőnek szabott annak visszavásárlására. 

A területet egy ingatlancsomag részeként értékesítette a szombathelyi önkormányzat, majd az adásvétel után jelentek meg olyan vélemények, amelyek szerint a tervezett társasházak helyett parkolókat kellene inkább ide építeni. Sokszori egyeztetés után a tulajdonos úgy határozott, hogy március 31-ig tudja tartani az visszavásárlási ajánlatot, ezt követően azonban neki kell állnia az építkezésnek, mivel annak anyagai fedezete és az építésre vonatkozó egyéb kedvezmények csak így garantálhatók.

A márciusi közgyűlési anyagban szerepel egy tájékoztató amely szerint a terület visszavásárlása (80 millió forint), a Vasi Ingatlanfejlesztő Zrt. eddig a projektre költött befektetése (19 és félmillió forint) és a parkolók megépítésének összege (283 és félmillió forint) együttesen közel

383 millió forintba kerülne.

Ez az az összeg, amelynek biztosítottnak kellene lennie a központi költségvetésből ahhoz, hogy a terület visszakerüljön a város tulajdonába.

A március 24-én kelt előterjesztés szerint ez az összeg egyelőre nem lett biztosítva, így továbbra is bizonytalan, hogy mi lesz a terület sorsa.

A pénzzel kapcsolatban egyébként Hende Csaba (Fidesz-KDNP) Szombathely és térsége parlamenti képviselője azt ígérte, hogy ha a hajlandóság meglesz a tulajdonosban arra, hogy visszaadja a területet, akkor ő elintézi a kormánynál, hogy meglegyen rá az anyagi fedezet. 

A labda tehát továbbra is Hendénél pattog. 

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.