„Menj a faszba, Lajos!” – üzente Szanyi Tibor pártja az ellenzék jelöltjének

Székely Zoárd 2022-03-23 16:00:10
Ilyen sajtóközlemény sem jelent még meg a magyar politikában.

Nem mindennapi hangvételű sajtóközleményt adott ki Szanyi Tibor pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM), ugyanis a dokumentum címe: „Oláh Lajos! Menj a faszba!"

A párt szerint dr. Oláh Lajos a budapesti 5. sz. országgyűlési egyéni választókerület országgyűlési képviselője-jelöltje az Igen Szolidaritást használja arra, hogy az évek óta átvert választóinak előre megmagyarázza az érlelődő újabb fideszes győzelmet.

„Az Igen Szolidaritás nem állított jelöltet dr. Oláh Lajos körzetében, a Budapest 5. körzetben, ezért az ajánlásainkat nem ellenőrizte senki. Dr. Oláh Lajos tehát egy utolsó hazug tróger, politikai kalandor, felelőtlen, fideszbérenc szarházi"

– reagált az ISZOMM.

A közleményben többek között arról is írnak, hogy Oláh és az összefogásban résztvevő pártok, a „liberális milliárdosokból és levitézlett nácikból összeállt hatosfogat” csak előre meg akarja találni a bűnbakját, ha esetleg elveszítenék a választást.

„Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom elnöksége és tagsága egyhangúlag, ukrán katonanyelven szólva üzeni dr. Oláh Lajosnak: Menj a faszba, kedves Dr. Oláh Lajos!"

– zárták a közleményt.

 

Címlapfotó: MTI/Kovács Tamás

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.