Félreérthető szobrot távolítottak el az amszterdami olimpiai stadion bejárata elől

ugytudjuk.hu 2022-03-22 15:53:00
A szobrot a stadion belsejébe helyezték át egy tábla kíséretében, amely elmagyarázza a vitatott karmozdulat történeti összefüggéseit.

Eltávolítottak egy jobb karját fellendítő atlétát ábrázoló bronzszobrot az amszterdami olimpiai stadion bejárata elől, az alkotás a stadionon belül kapott helyet - jelentette a NlTimes hollandiai hírportál kedden.

A stadion vezetősége azért döntött az áthelyezés mellett, mert közelmúltbeli történelmi kutatások kimutatták, hogy a náci karlendítésre hasonlító köszöntés nem az ókori római kultúrkör, hanem a fasizmus és a nácizmus hagyományaira vezethető vissza.

A három méter magas alkotást Gra Rueb holland szobrász készítette 1928-ban, az amszterdami nyári olimpia évében, öt évvel Adolf Hitler németországi hatalomra kerülése előtt. A jobb kar fellendítésével történő köszöntést az olimpiai üdvözlés szimbólumaként Pierre de Coubertin francia báró, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítója vezette be az 1924-es párizsi olimpiai játékok alkalmából.

Történelmi kutatások szerint azonban nincs bizonyíték arra, hogy az ókori Rómában így köszöntötték volna egymást az emberek.

A kutatók megállapították, hogy a kinyújtott karú üdvözlet eredete Jacques-Louis David francia festőművész a "Horatiusok esküje" című, 1784-ben készült festményére vezethető vissza.

A festő azt a pillanatot örökítette meg, amikor egy fiktív római testvérpár a harcba indulás előtt fellendített jobb karral esküt tesz apjának. Ezt a gesztust Benito Mussolini olasz fasiszta vezető 1922-ben, hatalomra kerülésekor, "lemásolta", később pedig a német nemzetiszocialisták alkalmazták üdvözletként. A második világháború után a lendítésre emelkedő karral tisztelgést betiltották - írta az NlTimes.

Az olimpiai stadion alapítványának szóvivője úgy nyilatkozott, hogy "a szobor alkotója, Gra Rueb nem rossz szándékkal készítette a szobrot, de fontos megérteni a történelmi összefüggéseket. Ez a gesztus nem illik az általunk képviselt eszmékhez, ezért úgy döntöttünk, hogy eltávolítjuk a szobrot a stadion bejárata elől" - nyilatkozta. A szobrot a stadion belsejébe helyezték át egy tábla kíséretében, amely elmagyarázza a vitatott karmozdulat történeti összefüggéseit.

A NOS holland hírlap reagálásában leszögezte: a szobrot már korábban át kellett volna helyezni, de az elmozdítása azért késett, mert egy 19. és 20. századi építészeti örökség megőrzése mellett elkötelezett egyesület, a Cuypers Társaság fellebbezést nyújtott be ellene. Az egyesület véleménye szerint a szobrot "illegálisan és nagyon gondatlan módon" távolították el, és bejelentette, hogy kérvényt nyújtanak be az önkormányzathoz, hogy helyezzék vissza az alkotást az eredeti helyére.

Szólj hozzá!

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.