Az Index főszerkesztője szerint egyetlen ember volt, aki hónapokig pénzelte a lapot, őt Mészáros Lőrincnek hívják

Székely Zoárd 2022-03-19 18:05:29
Megdöbbentő hangfelvételek kerültek nyilvánosságra.

Belső dokumentumok és hangfelvételek segítségével korábban nem ismert részleteket tárt fel a Direkt36 az Index 2020-as átalakulásáról, az ahhoz vezető útról, és a lecserélődött, mostani szerkesztőség belső ügyeiről, valamint politikai kapcsolatairól.

A tényfeltáró központ által közölt egyik felvétel 2021 tavaszán készült, és az hallható rajta, amint Fekete-Szalóky Zoltán főszerkesztő beszél arról, hogy a szerinte nehéz piaci helyzetben lévő Index számára pénzügyi segítséget nyújtott Mészáros Lőrinc kormányközeli milliárdos.

„Egyetlen ember volt Magyarországon az elmúlt hét hónapban, aki az Indexbe pénzt tudott adni, vagy pénzt adott. Azt Mészáros Lőrincnek hívják"

– jelentette ki a főszerkesztő, aki a pénzügyi tranzakcióról részleteket nem árult el, de egy ponton a „kölcsön” szóval utalt az Orbán Viktorral baráti kapcsolatot ápoló milliárdostól érkező pénzre.

A felvétel itt hallgatható meg.

A főszerkesztő 2021 júniusában baráti hangvételű interjút készített a felcsúti milliárdossal, amely a cikk szerint a szerkesztőségen belül is visszatetszést keltett. Több indexes szerint a lapvezetés azzal védekezett a Mészáros-interjú ügyében, hogy ilyen cikkekre van szükség ahhoz, hogy az újság finanszírozható legyen, olvasható.

Szintén Fekete-Szalóky jegyezte a Városháza állítólagos eladásáról szóló írást, a Direkt36 szerint a szerkeztőség tagjainak ezzel kapcsolatban arról beszélt, a lapvezetésnek lavíroznia kell, hogy ha „van egy tulajdonosi kérés.”

Fekete-Szalóky a kormányt esetleg negatívan érintő hírek elhelyezésénél érvényesülő speciális szempontokat is szóba hozta.

„Nyugodtan írjunk meg minden fideszezést, szájerezést, legfeljebb ne húzzuk fel hármasra, hanem toljuk ki ötösre"

– mondta, utalva arra, hogy az „ötös” kategóriájú hírek a címlap alsó részén, kevésbé szembetűnő helyen találhatók.

Az Index nem reagált a Direkt36 kérdéseire, de tiltakoztak a felvétel közzététele ellen, és büntetőfeljelentést tettek miatta.

A lap által nyilvánosságra hozott másik felvételen egy olyan beszélgetés részletei hallhatók, amely 2020 nyarán zajlott Dull Szabolcs akkori főszerkesztő és Gerényi Gábor, az Index társalapítója között. Utóbbi javaslata volt a Dull és az akkori szerkesztőség által ellenzett úgynevezett kiszervezési terv, amelynek értelmében az Index rovatait külső cégekbe szervezték volna ki. A szerkesztőség ezt az Index függetlensége elleni támadásnak tekintette.

Ez a felvétel itt hallgatható meg.

Gerényi a felvétel szerint nyíltan beszélt arról, hogy politikai szempontok is állnak az Index átalakításáról szóló tervek mögött. Amikor Dull rákérdezett arra, hogy miért annyira sürgős a kiszervezési terv végrehajtása, hogy már egy hónapon belül el kell kezdeni megvalósítani, akkor arra Gerényi azt mondta:

„Ez a része politika. Kurva nagy a türelmetlenség, mert nagyon-nagyon sok rossz fát tett az Index a tűzre."

Hozzátette, hogy ez alatt azt érti, hogy szerinte sok szakmai hibát követ el az Index, amelyek szerinte „egy irányba húznak” és jellemzően a kormányoldalnak ártanak.

Dull a kiszervezéssel kapcsolatban konkrétan rákérdezett arra is, hogy a médiaügyek kormányzati felelősének, Rogán Antalnak „miért jó, ha az Index nyolc cégben van”, vagyis miért áll érdekében ez az átalakítás. Gerényi erre ezt válaszolta:

„A Rogánnak nem az jó. A Rogánnak az a jó, hogy én elmondtam, hogy az a szerkezeti váltás, ami nekem már készen volt tíz évvel ezelőtt, az az Index minőségére garancia lesz. És ő elfogadta."

Gerényinek több kérdést is feltett a Direkt36 például arról, hogy honnan tudta, hogy Rogánnak mik voltak az érdekei, de ezekre nem adott érdemi válaszokat. Rogán sem reagált a lap kérdéseire.

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.