Áder Jánost a lengyel-magyar barátság napján sem szívesen látják Lengyelországban

ugytudjuk.hu 2022-03-19 08:55:56
Lefújták a köztársasági elnök programját.

Áder Jánost várták volna március 23-ra a lengyelországi Bochnia városába a lengyel-magyar barátság napja alkalmából, de a magyar elnök nem utazik, törölték a programot – számolt be róla az Azonnali.hu.

A lap szerint eredetileg IV. Béla Árpád-házi királyunk leánya, Szent Kinga szobrát avatta volna fel jövő hét szerdán a dél-lengyelországi Bochnia városában közösen Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök, valamint a két vezető házastársa, Herczegh Anita, illetve Agata Kornhauser-Duda, de a szervezők törölték a programot.

A lap egymástól független forrásai szerint Áder ki sem utazik Lengyelországba. Erre utal, hogy pénteken délutánig a magyar Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) részéről nem érkezett meg a lengyel félhez az engedélykérelem arra, hogy Áder fegyveres testőrei átléphessék a lengyel határt.

Ugyan ez csak formaság, a kötelező kört le kell futni a két állam hivatalos szervei között.

Az Azonnali úgy tudja, hivatalosan „elhalasztják” a háború miatt a programot,

de az egyik fő ok az volt, hogy oroszbarát magyar álláspont miatt Andrzej Duda nem akart magyar kollégájával mutatkozni nyilvánosan egy ilyen protokoll eseményen.

A magyar Országgyűlés és a lengyel Szejm még 2007-ben nyilvánította március 23-át a lengyel-magyar barátság napjává.

A cikkben megjegyzik, a pandémia miatt a személyes találkozók 2020-ban és 2021-ben elmaradtak, de például virtuális megemlékezést 2021-ben is tartottak Áder János és Andrzej Duda, valamint Herczegh Anita illetve Agata Kornhauser-Duda között.

Az Azonnali az ügyben kereste a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóosztályát, de nem kaptak választ.

 

Címlapfotó: MTI/Bruzák Noémi

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.