55 forintra drágulhat egy tojás húsvétra

Farkas Bazsi 2022-03-18 10:58:00
Hiánnyal nem kell számolni!

Húsvétra 55 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, a hazai termelők képesek kielégíteni az ilyenkor megnövekvő igényeket is – derül ki az Agroinform elemzéséből. A takarmány-, energia- és munkaerőköltségek megugrása miatt már rövidebb távon, a ketreces technológia esetleges tiltása miatt hosszabb távon is további jelentősebb áremelkedésre lehet számítani.

 2021 utolsó negyedévében a tojáságazatban a takarmányok ára közel 40 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mértéket, eközben a termelők a tojást mindössze 16 százalékkal magasabb (28,17 Ft/db) termelői áron tudták értékesíteni a 2020 végi szinthez képest. A szintén jelentősen megugró energia- és munkaerőköltségek tovább rontották az ágazat jövedelmezőségét, így 2022 elejére az ágazatban működő 550 gazdaság jelentős része már önköltségi szint közelében vagy az alatt működött. Jelenleg legalább 40 forintos termelői ár tudná biztosítani a stabilitást az ágazatban. 

A hazai fogyasztóknak eladott étkezési tojás 20-25 százaléka importból származik, az elmúlt időszakra jellemző túlkínálat nem tette lehetővé, hogy a tojásforgalmazóknál sikerüljön elérni a gazdaságos működéshez jelenleg minimálisan szükséges 40 forintos termelőiár-szintet. 

„Az elmúlt hetekben a madárinfluenza miatt mind Franciaországban, mind Olaszországban jelentős tojótyúk-állományt kellett felszámolni, emellett a háború kitörése miatt a korábbi jelentős ukrán tojásimport is akadozik. A csökkenő kínálat miatt a kereskedők immár hajlandóak megfizetni a termelők által igényelt 40 forintos átlagos termelői árat – mondta el Molnár Györgyi, a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) titkára – Ez az árszint már biztosítani tudja a hazai gazdaságok megfelelő működését a következő hetekben is, garantálva a húsvéti időszak megfelelő tojáskínálatát."

A fogyasztók a termelői áremelkedést várhatóan csak részben fogják megérezni:

a már jelenleg is 50 forint feletti átlagos darabonkénti fogyasztói ár húsvétig várhatóan 55 forint körüli értékre kúszhat fel.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.