Gáspár Győző: Forgattam a Való Villában és Enrique Iglesiasszal, de egyik sem volt olyan élmény, mint a Békemenet

ugytudjuk.hu 2022-03-16 18:27:42
Az ország Győzikéje nagyon hálás a Békemeneten való részvételért Lomnici Zoltánnak, sokan még az autóját is simogatták. Mint hangsúlyozta, a Gáspár család kőkemény fideszes csapat.

Az egész március 15-i Békemenet legnagyobb figyelmét keltette, hogy a Győzike show egykori showmanje, Gáspár Győző az első sorban vonult olyan nagyságokkal, mint Semjén Zsolt vagy Fásy Ádám. Mint elmondta az Azonnalinak,

ő sem gondolta volna, hogy ekkora figyelmet kap a megjelenése, de nagyon boldog, mivel a békéért ment oda, illetve azért, mert nagy támogatója a Fidesznek.

„Sokan írták és mondták, hogy szégyelljem magam, ezek után nem néznek, a pusztulatba is küldtek. De ezek nem érdekelnek, nem foglalkoztam ezzel, ez egy Békemenet volt” – mondta Gáspár. „Nagyon jól éreztem magam, sok szeretetet kaptam. Nem a támadások érdekelnek, hanem a miniszterelnök úr szavai. Az érdekel, hogy a 80 éves anyósom kétszer kapott nyugdíjat, a feleségem visszakapta az adójának egy részét, mert Virág, a lányunk tanuló. A Gáspár család kőkemény fideszes csapat” – szögezte le.

A Romantic zenekar egykori frontemberének egyébként ez volt az első Békemenete, és fantasztikus érzés volt számára.

„Én forgattam a Való Villában, Enrique Iglesiasszal is találkoztam már, de az sem volt ilyen élmény. Amikor miniszterelnök úr kijött, én felborzadtam, majdnem elsírtam magam, nagyon jól éreztem magam. Amikor mentem az autóhoz, sokan megköszönték, hogy eljöttem. Simogattak, nagyon jól esett, és senki nem volt ellenséges velem, pedig féltem kicsit. Művészúrnak hívtak és simogatták az autómat. A bakancslistámon még rajta van egy fotó Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel, őket nagyon szeretem” 

– mesélte lelkesen Gáspár Győző.

Romantic - Vágyom rád

I Love This Song

Ha velük még nem is, a miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolttal összejött most a találkozó, de mint kiderült, vele már régebbről ismerték egymást. Ugyanis mindketten szerepeltek a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában.

Azt nem tudni, Semjén kifejezetten Győzike show rajongó-e, de mint az Azonnalinak elmondta Gáspár, szerinte valójában mindenki nézte azt a műsort.

Mint a magyar cigányság egyik legismertebb alakja elmondta, a Fidesz jót tesz az egész cigányságnak. „Én azt gondolom, hogy aki akar dolgozni, az megtalálja a munkáját. Aki nem akar dolgozni, az nem fog. Vetélytársa sincs a Fidesznek most Magyarországon” – mondta hozzátéve, hogy el se tudja képzelni, hogy másra szavazna áprilisban. „Én mindig jobboldali ember voltam, mindig a Fideszre szavaztam. Nagyon nagy öröm volt, hogy meghívtak most” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy ki kérte fel a Békemeneten való részvételre, csak a Civil Összefogás Fórum egyik arcának mondott hálát:

„Köszönet Lomnici Zoltánnak érte!”

Forrás: Azonnali

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.