Több mint 100 ezer ingyenes szolidarítási jegyet állított ki a vasúttársaság

Pintér Bence 2022-03-15 18:38:17
Az Ukrajnából menekülőket segíti a MÁV.

A MÁV az ukrajnai háború kezdete óta biztosítja a határállomásról, azoknak az embereknek, családoknak az ingyenes közlekedést, akik Magyarországra érkeznek. Az utasokat többnyire különvonatok, másrészt a megerősített menetrend szerinti vonatok szállítják elsősorban Budapestre.

A mai napon meghaladta a 100 ezret a kiadott szolidaritási jegyek száma.

A vasúttársaság munkatársai a közlemény szerin emberfeletti munkát végezve segítik a menekülteket, látják el szolgálatukat, minden a menekültek szállításához szükséges intézkedést megtesznek. A nemzetközi utasok száma továbbra is jelentősen nő, a menekültek meghatározó része (a régebb óta itt tartózkodók és a frissen érkezők közül is) nyugati, illetve északi-európai irányokba kíván tovább utazni. Annak ellenére, hogy a szolidaritási jegyet a határállomásig kiállítják már a Magyarországra való belépéskor, a nemzetközi továbbutazáshoz legtöbbjük a nemzetközi pénztárakat keresi fel helyjegy, háló- és fekvőjegy vásárlás, illetve információk kérése céljából.

A különvonatokkal, vagy egy-egy terhelt menetrendszerinti vonattal egyszerre érkező több száz fős menekültcsoport komoly kihívások elé állítja a nemzetközi jegyértékesítést, ezért a Keleti pályaudvaron specializált jegyértékesítési folyamatot vezetett be a vasúttársaság, annak érdekében, hogy gördülékeny legyen a nemzetközi értékesítési kapacitás, gyors és hatékony legyen a menekült emberek kiszolgálása.

Ukrán állampolgársággal rendelkező utasok sorbanállás nélkül is meg tudják vásárolni a nemzetközi vonatokra helyjegyeiket.

Az Elvirán lehetőség van egy e-mail cím megadásával, regisztráció nélkül a jegyvásárlásra, a szükséges személyes adatok megadását és bankkártyás fizetést követően az utasok pdf formátumban kapják meg a kiválasztott vonatra szóló helyjegyeiket, amit kinyomtatva vagy a telefonjukon tudnak bemutatni a jegyvizsgálóknak. A belföldi utazáshoz szükséges szolidaritási jegyet a jegyvizsgáló adja ki a jegyellenőrzésekor.  

A Keleti pályaudvaron hétfőtől mobilpénztár segíti a jegyértékesítést, a nemzetközi utasok utazásának megkönnyítése érdekében. Egy belföldi és egy nemzetközi pénztárral értékesítik a menetjegyeket tervezetten 12-22 óra között. Az ukrán menekültek számára a nemzetközi pénztárban csak bécsi EuroCity vonatokra, csak helyjegy (belföldi szolidaritás jegy+IC pót/helyjegy), illetve a másik ablakban irányítottan történik a nem menekült nemzetközi utasok kiszolgálása.

A nemzetközi pénztár előtt külön pultban vizsgáló főkalauzok árusítanak vasúti jegyet (belföldi szolidaritás jegy+IC pót/helyjegy) azok számára, akik EuroCity vonatokkal utaznak Bécsig, csak bankkártyával lehet fizetni.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.