Márki-Zay Péter Sárváron: Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin 12 éves barátságának az lett az eredménye, hogy ma árulóként tekintenek Magyarországra

Fehér Buda 2022-03-11 17:31:00
Utcafórumot tartott a vasi kisvárosban az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

A csípős hideg és a péntek délután fél négyes kezdés ellenére méretes tömeg gyűlt össze Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnökjelöltjének, Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke és Hencz Kornél, az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjének utcafórumán a sárvári Kossuth téren. A közönség között Sárvárra nem jellemző módon a fiatalabb generációk is szép számban mutatták meg magukat, eddig a városban többnyire csak az idősebbeket mozgatták meg a politikai rendezvények, úgy tűnik, az ellenzékiek üzenetei már a fiatalokhoz is sikeresen eljutnak.

A fórumot Strompová Viktóra, a Mindenki Sárvárért Mozgalom elnökségi tagja indította meg, aki elmondta, hogy Márki-Zay három évvel ezelőtt már járt Sárváron. Hódmezővásárhely polgármestereként akkor azért látogatott el a vasi városba, hogy összekovácsolja az ellenzéket. Ez akkor sikerült is, az országban az elsők között jött létre az ellenzéki összefogás Sárváron.

 

Hencz Kornél maga is azzal kezdte a beszédét, hogy örömmel látta, mennyi fiatal jelent meg pénteken délután Sárváron. A celldömölki alpolgármester elmondta, hogy maga is azért vágott bele az országgyűlési képviselőválasztásba, mivel van egy húsz éves lánya. Hencz azt szeretné, ha ő egy szebb és jobb Magyarországon tudná leélni az életét.

Hencz emlékeztetett arra is, hogy nemrég kihívta Ágh Pétert, a Fidesz országgyűlési képviselőjét a Vas02-es választókörzetben egy tévés vitára.

A kihívást Ágh nem fogadta el, Hencz szerint azért, mert a képviselő a méltóságán alulinak vélte, hogy kiálljon egy ilyen vitára.

Hencz szerint az ilyen feudális felfogást fel kell majd számolni Magyarországon, neki nem derogál elmenni egy vitára.

 

Hencz után aztán Márki-Zay vette át a mikrofont, aki rögtön azzal kezdte, hogy elmondta, hosszú, és fárasztó nap van mögötte. A miniszterelnök-jelölt ma már megjárta Balatonalmádit, Balatonfüredet, Veszprémet és Pápát is, Sárvárról pedig Sopronba is ellátogat még ma. Márki-Zay emlékeztetett: 23 nap múlva választás, amin az a tét, hogy Orbán Viktor a Magyarországra át ültetett Putyin-politikát viszi-e tovább, vagy végre változás következik be itthon.

A miniszterelnök-jelölt hosszasan beszélt az ukrán helyzetről is, felelevenítette, hogy az orosz csapatok a napokban egy gyermekkórházat és egy szülészetet is bombáztak, amiben elhunyt egy hat éves gyermek. Márki-Zay szerint szörnyű az, ami a keleti szomszédunknál történik.

Hódmezővásárhely polgármestere szerint

Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin 12 éves barátságának az lett az eredménye, hogy ma már árulóként tekintenek Magyarországra a nyugati országok.

Márki-Zay elmondta, hogy ez abból is látszik, hogy mennyire elidegenítette magától Orbán az eddigi szövetségeseit, hogy ő még itthon győzelemként ünnepelte azt, hogy ő Moszkvában találkozott Putyinnal, és sikerült rávennie az orosz elnököt arra, hogy ne támadja meg Ukrajnát, miközben a NATO már a konkrét terveket is tudta, ám ezeket nem osztotta meg a magyar miniszterelnökkel.

 

Márki-Zay aztán azt is elmondta, hogy szerinte Orbán miatt Magyarország ismét a történelem rossz oldalára állt. Orbán ugyanis egy agresszor, egy korrupt bűnöző és egy háborús bűnös pártját fogta, Márki-Zay felvetette a kérdést, hogy az első és a második világháború óta semmit sem tanult-e a magyar nép. A polgármester Orbán pávatáncáról is több gondolatot megosztott, ő úgy látja, a miniszterelnök oda-vissza táncolását az mutatja meg a legjobban, hogy nemrég még azt mondta, NATO csapatokat Magyarországra telepíteni öngyilkosság lenne, nemrég pedig engedélyezték azt, hogy a csapatok a Dunántúlon állomásozhassanak.

A miniszterelnök-jelölt végül kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány alatt, népességarányosan, a legtöbben Magyarországon haltak meg. Ez Márki-Zay szerint azt jelenti, hogy a világ mind a 197 országában jobban védekeztek, mint nálunk. A polgármester úgy látja, Orbán elveszítette ezt a háborút is, de azt is, amit Brüsszellel szemben vívott.

A beszédek után végül Márki-Zay lelépett a színpadról és szelfizett egy sort a helyiekkel. Márki-Zay egyébként mindenhol közös képeket készít a közönségével, úgy tűnik, erre a fogására legjobban a fiatal szavazók buknak.

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.