Halmágyi Miklós elvesztette a Médiaközponttal szemben indított munkaügyi perét

Farkas Bazsi 2022-03-10 18:20:00
A volt ügyvezetőnek 360 ezer forint perköltséget kell fizetnie az önkormányzati cégnek.

A Győri Törvényszék, mint munkaügyi bíróság járt el abban a perben, amit Halmágyi Miklós kezdeményezett korábbi munkaáltatójával a Szombathelyi Médiaközponttal szemben. 

Halmágyi 2019 március 18-tól 2021. február 28-ig volt a Médiaközpont ügyvezetője, munkaszerződsét akkor bontotta fel vele az önkormányzati cég, amikor bűncselekmény gyanúja merült fel vele kapcsolatban.

A volt ügyvezető 2019. október 17-én kegyeleti szolgáltatásra fizetett ki a cég számlájáról 276 ezer 565 forintot, majd még ez évben két alkalommal szintén a cég pénzén fizetett ki két szállást. Siófokon három napot, míg Budapesten 2 napot töltött el másodmagával, erre összesen közel 150 ezer forint közpénzt költött el.

Amikor felmerült a gyanú, hogy Halmágyi magáncélra használta a céges bankkártyát, Nemény András (Éljen Szombathely!) szombathelyi polgármester azonnal belső vizsgálatot indított.

A vizsgálat eredményeképpen kiderült, hogy az ügyvezető a szabadságát, a kiküldetését és a munkából távolmaradását önmagának engedélyezte, pedig ezt 15 nappal megelőzően jeleznie kell volna a jegyzőnek, ami nem történt meg. A belső vizsgálat azt is kiderítette, hogy az ügyvezető valóban magáncélra használta a céges bankkártyát.

Halmágyi a perben 12 havi elmaradt jövedelemként 7 millió 200 ezer forintot követelt, valamint az azonnali hatályú felmondás jogellenessége miatt 7 millió 195 ezer 602 forintot és a perköltség megtérítését kérte. 

A bíróság a keresetet elutasította, így a 360 ezer forintos perköltséget is a felperesnek kell viselnie. 

Az ítélet nem jogerős. 

Szólj hozzá!

A regeneráció fontossága a sportban: mi lesz a siker titka?

A sportolókat gyakran az állóképesség és a szenvedélyük hajtja.

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.