Hatvanfős mezőny a XI. Tóth Géza súlyemelőversenyen Szombathelyen

Vágvölgyi Bálint 2022-03-08 19:00:43
Rekordot jelentő 84 nevezés érkezett, közülük választotta ki a szövetség az indulókat.

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg szombaton a szombathelyi Haladás Sportkomplexumban a Tóth Géza súlyemelőversenyt, amelyen idén hatvanan indulnak.

Magyarország egyetlen pénzdíjas súlyemelőversenye kiemelt eseménynek számít a magyar szövetségnél, mivel egyben a junior világbajnokság és felnőtt Európa-bajnokság válogatója is - közölték keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők.

A világ- és Európa-bajnok Márkus Erzsébet, a Haladás szakosztályvezetője elmondta, hogy rekordot jelentő 84 nevezés érkezett, közülük választotta ki a szövetség minősítésük alapján azt a hatvan főt, aki indulhat a megmérettetésen. Huszonhét nő és harminchárom férfi alkotja a mezőnyt, akik serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt korcsoportban versengenek majd.    

Bokor Zsolt, a Haladás elnöke szerint Tóth Géza emléke és személyes példája még mindig sok fiatalt ösztönöz arra, hogy a sportot, ezen belül a súlyemelést válassza.    

Hencz Kornél, a Vas megyei szövetség elnöke közölte, a koronavírus-járvány miatt tavaly még szigorú korlátozások közepette rendezték meg a versenyt, de most nagy az érdeklődés, és reményeik szerint jövőre már ismét külföldiek is pódiumra lépnek majd.    

László Győző alpolgármester emlékeztetett, hogy a viadal 11 éve viseli az egykori világcsúcstartó, világbajnok és olimpiai ezüstérmes, mesteredző és a város díszpolgárának a nevét.    

Kalmár Attila, a Pannonsport Kft. ügyvezetője elmondta: 820 ezer forintot osztanak szét a legjobb három női és három férfi emelő között a versenyen, amelyre a belépés ingyenes.

Címlapfotónk illusztráció, forrás: freepik.com

Szólj hozzá!

Hetedszerre is Európa legjobb női kézilabdacsapata az Audi ETO KC

Az Odense sem okozott gondot a  győri csajoknak.

Szabad a szivárványos menet Budapesten

A rendőrség megerősítette, lehet az LMBTQI jogokért felvonulni Budapest belvárosában.

Egy gólos győzelemmel döntős az Audi ETO KC a Final Four-ban

29:28-ra győzték le a győri lányok a dán riválist.

1 milliárd 400 millió forint mínuszt termelt tavaly a Győr-Szol

Ezentúl a közgyűlés nyilvánossága előtt tárgyalják meg az önkormányzati cégek beszámolóit.

Nem támogatták a fideszesek, hogy teljes mértékben zöld területté nyilvánítsák a marcalvárosi Kiserdőt

Hiába szavaztak úgy a helyiek, hogy nem szeretnék, ha egy része be lenne építve.

Pintér Bence betartotta ígéretét: nyilvánosak az Audi szerződések!

Kiderült, hogy nem is lehetett volna titkos, és, hogy mára mennyire elavult.

Már megint szórakozott valaki a 112-vel

Egy szombathelyi férfi azt állította, hogy a testvére belökte a szobába, és nem engedi ki onnan.

Miért fontos a kerítésnél a professzionális kivitelezés?

Egy jól megtervezett és kivitelezett kerítés nem csupán határvonalat jelent egy telek szélén. A kerítés a biztonság, az esztétikum és a funkcionalitás hármas egységét képviseli – legyen szó családi házról, ipari területről vagy mezőgazdasági birtokról.

Többek között a vasszécsenyi polgármester sem szavazta meg azt, hogy Szombathely pénzt kapjon a Versenyképes Járások Programból

Kétharmados támogatottság kell ahhoz, hogy egy település pénzt kapjon. Szombathely esetében ugyan a többség megvan, de a kétharmad nincs meg. Nemény polgármester bizakodik.

Amit a fogpótlásról tudni érdemes

Tény, hogy a genetikánk is meghatározza azt, hogy mennyire ellenállóak a fogaink, ugyanakkor mi magunk is sokat tehetünk annak érdekében, hogy megőrizzük a fogsorunk esztétikáját, egészségét.

Közös levelet írt Pintér Bence, Kósa Roland és Fekete Dávid Győrben

A jövő évi választások tisztasága és a szabad politizálás a cél. 

Hogyan formálják át a videojátékok a szabadidőnket?

Napjainkban, amikor egyre több időt töltünk otthon, sokan a videojátékok világában keresnek kikapcsolódást és szórakozást.

Idén már 4 naposra duzzad a szombathelyi Bloomsday

Sörcsapolás, Nádasdy Ádám, fényfestés, koncertek.

Bár 3 millió 493 ezer forintot autózott el tavaly Simon Róbert Balázs, a Parlamentben mindössze egyszer szólalt fel

Akkor sem Győr, hanem a költségvetés kényszerítette szólásra a képviselőt.