Szombathely idén sem kap kormányzati kompenzációt

Farkas Bazsi 2022-03-04 15:07:16
Horváth Attila szerint ez és a kórházi parkoló esete mutatja, hogy Hende Csaba mennyire súlytalan.

Közleményt jutatott el szerkeszőségünhköz Horváth Attila (Éljen Szombathely!) szombathelyi alpolgármester. A közleményt változtatás nélkül közüljük:

Kifogás, kifogás, kifogás

Szombathely idén sem kap kompenzációt

A héten megjelent a 61/2022-es kormányrendelet, melyből egyértelműen kiderül, hogy Szombathely ebben az évben sem részesül kormányzati kompenzációban. Sajnos a magyar kormánynak semmit nem jelent a szombathelyiek véleménye, semmit nem jelent több mint 7000 szombathelyi aláírása és nem érdekli, hogy a szombathelyiek milyen utakon járnak, milyen a város kulturális és sportélete. A kormány döntése ezekről a területekről von el pénzt. Ha megkaptuk volna azt az 1,4 milliárd forintot, amit a fideszes városok, akkor végre lenne városunknak pénze utak felújítására és lenne pénzünk többek közt a kórházzal szembeni területen parkolók létesítésére.

Szintén ezen a héten jelent meg Hende Csaba azon nyilatkozata, amely valamilyen feltételes közbeszerzési eljárás lefolytatásához köti a parkoló megépítéséhez szükséges állami forrás biztosítását. Hende Csaba ezzel beismerte, hogy teljesen súlytalan a magyar kormány szemében, beismerte, hogy nem tud pénzt szerezni, beismerte, hogy a kórházi parkolóval kapcsolatos nyilatkozata nem más, mint olcsó kampányfogás. Ezzel a feltétellel Hende Csaba csak az időt húzza, és próbálja leplezni az alkalmatlanságát.
 
Tudjuk jól, soha nem volt kormányzati támogatás előfeltétele akár feltételes vagy akár tényleges közbeszerzési eljárás lefolytatása. Amíg a támogatási szerződést nem kötjük meg, addig nem is tudjuk, milyen közbeszerzési eljárást kell lefolytatnunk.

Emlékezhetünk rá, hogy nyáron a Belügyminisztérium úgy utalt át városunknak 905 millió forintot, hogy akkor még azt sem döntötte el az önkormányzat, hogy konkrétan melyik utak felújítására fogja fordítani. Ebből is látszik, hogy ha van szándék és akarat, akkor van megoldás is. Egy hónapja van az országgyűlési képviselőnek arra, hogy megoldja a problémát. Eddig Hende Csaba csak újabb és újabb kifogásokat keresett.

Ideje lenne dolgoznia.

dr. Horváth Attila
Szombathely MJV alpolgármestere

Szólj hozzá!

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.