Váradi Benedek: Ez egy nagyon nagy csapatmunka volt

Vágvölgyi Bálint 2022-03-02 15:05:00
A magyar válogatott és a Falco irányítója szerint a montenegrói siker sok erőt adhat nekik a jövőben.

Ahogy korábban mi is megírtuk, nagy diadalt aratott a magyar férfi kosárválogatott Montenegróban, Podgoricában tudott 88-84-re nyerni.

A nemzeti csapat és a Falco oszlopos tagjával, az idegenbeli siker egyik kulcsfigurájával, Váradi Benedekkel a BB1.hu kosaras szakportál beszélgetett.

Szokták mondani, hogy ha a vége jó, minden jó.

Nyilván a debreceni mérkőzés után volt bennünk komoly hiányérzet és csalódottság, mert éreztük, hogy ennél jobban tudunk játszani.

Talán ez dühített a legjobban minket, hiszen védekezésben az a taktika és azok az elemek, amelyekre felkészültünk jól működtek, de sajnos a végére kicsit szétesett a játékunk és nagyobb lett a különbség.

Utána kisebb változtatásokat raktunk a játékunkba, jól működött az, amit a szakmai stáb elképzelt. Ennek volt köszönhető, hogy végül nyerni tudtunk Montenegróban.

Ez egy nagyon nagy csapatmunka volt, mindenki, aki pályára lépett kivette belőle a részét és azt hozta, amit tud. Annak pedig nyilván kifejezetten örülünk, hogy ennek győzelem is lett a vége

– mondta Váradi arra a kérdésre, hogy hogyan értékelné ezt a selejtezős ablakot.

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

Váradi ezután arról beszélt, hogy a vesztes debreceni meccs után mentálisan hogyan kellett kirángatniuk magukat a helyzetből, hogyan tudott ekkorát fordulni a világ négy nap alatt.

– A csalódottság a meccs után rajtunk volt, de utána amikor aludtunk rá egyet és kielemeztük a dolgokat, akkor nem láttunk olyan szituációt, ami mentálisan a csapatot lehúzta volna.

Sőt, inkább azt mondanám, hogy az látszott a srácokon és azt éreztem én is, hogy csak apró dolgokban kell változtatnunk és akkor lehet esélyünk a győzelemre.

Azt tudjuk, hogy mindenki, aki a válogatottnál van, nagyon erős mentálisan és mindenki tudja, hogy hol a helye, ami nagyon fontos egy ilyen helyzetben.

Megvan a hierarchia és ez eredményezte a montenegrói sikert.

Váradi Podgoricában a kispadról szállt be a meccsbe, ahol a nagy felzárkózási rohamban kulcspillanatai is voltak. Az irányító arról is beszélt, hogy minek köszönhető ez a remek teljesítmény.

– Talán mondhatom azt, hogy az évek, amiket eltöltöttem a válogatottban, illetve a klubcsapatomban eredménye ez.

Sokszor beszélünk arról, hogy egy klubban teljesen más játszani, de ezt nem csak azért mondjuk, mert ezt így szokás, hanem ez ténylegesen így van.

A nemzeti csapatban nem tudunk annyit együtt edzeni, viszont az a fajta játék, illetve az a bizalom, ami fel van építve a válogatottban az mind alátámasztja ezt az eredményt.

Tudjuk, hogy kik azok a játékosok, akiknek ha úgy van, akkor többet kell vállalni és tudjuk, hogy egy figurában kinek mi a szerepe, vagy hogy honnan fog jönni, hova fog menni a labda.

Ezek azok a dolgok amelyek ilyenkor döntenek.

Én olyan játékos vagyok, aki a maximumon pörög, hogyha mérkőzésről van szó és bárki is az ellenfél, győzni szeretnék, de ez elmondható az egész válogatottról. Ahogy most engem kiemelt, úgy kiemelhetnénk akárkit, hiszen – nem is akarok neveket mondani, mert felesleges lenne, mindenkinek volt olyan momentuma, ami fontos volt a találkozó adott szakaszában – ez egy hatalmas csapatsiker volt.

Az, hogy ez kint Montenegróban sikerült idegenben, az egy plusz adalék és még nagyobb erőt tud adni nekünk a jövőben. Szerencsére most már mondhatom, hogy évek óta játszom a Bajnokok Ligájában, így az én játékom is egyre kifinomultabb.

A legelső, ahol velem irányítóként számoltak, az a válogatott volt – illetve azon belül Sztojan Ivkovics – gyakorlatilag amióta itt vagyok, azóta engem ezen a poszton képzelnek el és ez már a Falcóban is így van, Gasper Okorn első szezonja óta. Ennek nagyon örülök és ezáltal a korábban kiemelt pillanatok is a feladatkörömbe tartoznak, boldog vagyok, hogy ezzel is segíthettem a csapatnak

– zárta gondolatait a Falco kosarasa.

Címlapfotó: Girgász Péter / MKOSZ

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.