Fővárosi Közgyűlés: Idő előtt újíthatják fel a Lánchíd körüli köztereket

Székely Zoárd 2022-02-23 14:31:55
A híd átadása után azonnal indulhat a Széchenyi, az Eötvös és a Clark Ádám tér rekonstrukciója.

Felgyorsul a Lánchídhoz és a budai Váralagúthoz kapcsolódó közterületek, a Széchenyi, az Eötvös és a Clark Ádám tér rekonstrukciója és fejlesztése – az erről szóló javaslatot szerdán fogadta el a Fővárosi Közgyűlés.

Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere szerint, mivel 680 millió forintot csoportosított át az önkormányzat, lehet összefüggés a képviselőtestület elé tárt indítvány és a Városháza eladása között, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azonban hangsúlyozta, hogy a polgármester állításával ellentétben nem 680 millió forintba, hanem 300 milló forintba kerül a tervezés, és szó sincs a Városháza értékesítéséről.

Emellett kiemelte, hogy a kormány hiába ígérte két évvel ezelőtt, hogy több mint 60 milliárd forint értékben vesz át projekteket a fővárostól - például a Biodóm és a Rakpart felújítását -, erre azóta sem került sor. Mivel ezekhez a tervezetekhez tartozott volna a jelen javaslatban említett közterek felújítása, ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy nem vár tovább a Budapest Fejlesztési Központra, mert az további csúszásokhoz vezethet.

„A Lánchíd mellett különösen fontos a Rakpart és a Széchenyi tér felújítása. Már konzultáltunk a Magyar Tudományos Akadémia vezetőségével is, és bár nehéz előteremteni a forrásokat, szeretnénk elkezdeni a tervezést, hogy ne húzzuk tovább az időt"

– mondta Karácsony Gergely főpolgármester. 

Hangsúlyozta, hogy ez a beruházás nem befolyásolja a Lánchíd felújításának formatervét.

Arra a kérdésre azonban, hogy mikor lesz újra járható a Lánchíd, nem kapott választ a testület.

Szólj hozzá!

Lemondott Haba Vilmos, a győri Jobbik elnöke

Facebook-oldalán jelentette be a hírt.

Weöres Sándor és Károlyi Amy beugrott egy feketére a szombathelyi Nagyszállóba

Különös alakok lepték el a bezárt hotel földszinti ablakait. Derkovits Gyula önarcképe is megjelenik.

Gyógygombák és kender: harmónia az egészség szolgálatában

Az idők folyamán a természet ajándékai mindig is fontos szerepet játszottak az egészség megőrzésében.

Megkezdődik a szombathelyi Liget utcai híd felújítása

Jövő héttől lehet forgalomkorlátozásra számítani a környéken.

200 millió forintot nyert Körmend a Rákóczi Ferenc utcai háziorvosi- és fogorvosi rendelők fejlesztésére

Az épületek új hőszigetelt ablakokat kapnak, és LED világítást szerelnek fel.

Belvárosi forgalomkorlátozást hoz magával a szombathelyi Urban pARTy

Szombaton sétáló utcává változik a Kőszegi utca.

Alig 3 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet a C.P. Portál Kft.

Miközben közel félmilliárd forint volt Varga Jenő, sárvári önkormányzati képviselő cégének a bevétele.

Újra Fröccsnapok lesznek a hétvégén Győrben 

Jön a nyár legpezsgőbb hétvégéje.

Remek rajt a Gyermek OB-n Győrben 

A városban tényleg úszóbajnokok születnek.

Gépjármű-kiskereskedelemre váltott Illés Károly vállalkozása

Továbbra is veszteséget termel a szombathelyi önkormányzati képviselő Kft.-je.