Kiszáll a főváros a Gellért-hegyi sikló építéséből, ám ez kockázatos lépés lehet

Székely Zoárd 2022-02-23 17:29:00
13 éve nem történt érdemi lépés a kivitelezésben.

Eláll a főváros a Gellért-hegyi sikló megépítéséről szóló megállapodástól – az erről szóló döntést szerdán fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. 

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, hogy bár 2008-ban döntött az akkori közgyűlés a parkoló-garázs és a sikló létesítményeinek megépítésére irányuló beruházásról és 2009-ben meg is kötötték a szerződést a Gellérthegyi Sikló Kft.-vel, az elmúlt 13 évben mégsem történt érdemi lépés az ügyben.

„Mivel a finanszírozási feltételek nem teljesültek, a Fővárosi Önkormányzat nem járul hozzá, hogy magánberuházásban valósuljon meg a Gellért-hegyi sikló kivitelezése"

– emelte ki a főpolgármester-helyettes.

Bagdy Gábor, a KDNP alelnöke úgy véli, hatalmas pénzügyi kockázatot jelent ez a lépés az önkormányzat számára, hiszen a kivitelező kártérítési pert követelhet egy ilyen döntés után, de egyetért azzal, hogy a korábban megkötött feltételek ellehetetlenültek.

A javaslatot a testület 17 igen és 6 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el.

 

Címlapfotó: Gellérthegyi Sikló Kft.

Szólj hozzá!

Lemondott Haba Vilmos, a győri Jobbik elnöke

Facebook-oldalán jelentette be a hírt.

Weöres Sándor és Károlyi Amy beugrott egy feketére a szombathelyi Nagyszállóba

Különös alakok lepték el a bezárt hotel földszinti ablakait. Derkovits Gyula önarcképe is megjelenik.

Gyógygombák és kender: harmónia az egészség szolgálatában

Az idők folyamán a természet ajándékai mindig is fontos szerepet játszottak az egészség megőrzésében.

Megkezdődik a szombathelyi Liget utcai híd felújítása

Jövő héttől lehet forgalomkorlátozásra számítani a környéken.

200 millió forintot nyert Körmend a Rákóczi Ferenc utcai háziorvosi- és fogorvosi rendelők fejlesztésére

Az épületek új hőszigetelt ablakokat kapnak, és LED világítást szerelnek fel.

Belvárosi forgalomkorlátozást hoz magával a szombathelyi Urban pARTy

Szombaton sétáló utcává változik a Kőszegi utca.

Alig 3 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet a C.P. Portál Kft.

Miközben közel félmilliárd forint volt Varga Jenő, sárvári önkormányzati képviselő cégének a bevétele.

Újra Fröccsnapok lesznek a hétvégén Győrben 

Jön a nyár legpezsgőbb hétvégéje.

Remek rajt a Gyermek OB-n Győrben 

A városban tényleg úszóbajnokok születnek.

Gépjármű-kiskereskedelemre váltott Illés Károly vállalkozása

Továbbra is veszteséget termel a szombathelyi önkormányzati képviselő Kft.-je.