Vasban 30, Győr megyében közel 60 kilométeren újít utakat idén a Magyar Közút

Pintér Bence 2022-02-22 08:33:00
Nem pihennek a gépek idén sem.

Megérdeklődtük a Magyar Közútnál, hogy a kezelésükbe tartozó utak közül Győr-Moson-Sopron és Vas megyékben mely szakaszok megújulására számíthatunk idén.

Idén Vas megyében összesen 16 helyszínen mintegy 30 kilométer hosszon várható felújítás az országos közúthálózaton, ezekből Szombathely környékét a 8713-as jelű Szombathely-Pornóapáti összekötő út Nárai település átkelési, 1,7 kilométeres szakaszának megújulása érinti,

mely projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósulhat meg. Ennek feltétele a támogatási szerződés létrejötte, majd az eredményes kivitelezői közbeszerzés lefolytatása. „Ezen felül természetesen folyamatosan és ütemezetten végezzük a kezelésünkbe tartozó szombathelyi és környéki utak napi üzemeltetési feladatait, lokális burkolathibáinak javítási munkáit is” – írta a cég. 

Győr-Moson-Sopron megyében idén 29 projekt keretében 59 kilométernyi út újulhat meg összesen a kezelésükbe tartozó utak közül

Ezek közül Győr környékét az alábbi felújítási munkák érintik:

  • Táp-Ravazd (851 m)
  • Gic-Sokorópátka-Ménfőcsanak (1400 m)
  • Győr-Mosonmagyaróvár összekötő út (3071 m)
  • Rábapatona bekötőút (8428 m)
  • Töltéstava bekötő út (789 m)
  • Nyalka-Pannonhalma (425 m)
  • Pannonhalma vasúti átjáró - 82.sz. főút (908 m)
  • Écs - Pannonhalma (1024 m)

Ezeken felül több útszakasz felújítása is tervezés alatt van.

A Magyar Közút válaszában azt írja: a településeken belüli utak nagyobb része az önkormányzatok kezelésében van, így azon utakat érintő beruházásokról az érintett önkormányzatok adhatnak bővebb tájékoztatást. A megyeszékhelyek vonatkozásában az útfejlesztésekről – pl. szombathelyi elkerülő és az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra beruházások – a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szolgálhat további információkkal.

Szólj hozzá!

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.