Többek között koncerttel, kiállítással és felújított emlékművel emlékeznek meg Kőszegen Chernel Istvánról

Vágvölgyi Bálint 2022-02-21 18:41:24
A híres magyar ornitológus 100 éve halt meg.

Számos rendezvénnyel, például természetvédelmi konferenciával,  tudományos előadásokkal, koncerttel, kiállítással és felújított emlékművének avatásával emlékeznek meg idén szülővárosában, Kőszegen Chernel István ornitológus halálának századik évfordulójáról - közölte az MTI-vel hétfőn az Őrségi Nemzeti Parki igazgatóságának tájegységvezetője.

Harsányi Krisztián elmondta: az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság - amely Chernel István szellemi és tárgyi örökségének kezelője - arborétumként gondozza és működteti a család egykori birtokát, a kőszegi Chernel-kertet, látogatóközpontjukban külön részlegben mutatják be a család történetét, és minden év május 10-én megrendezik a neves természettudós által Kőszegen útjára indított Madarak és Fák napját.

Ismertetése szerint az emlékév február 21-én a tudós sírjának megkoszorúzásával kezdődik, a nemzeti park pedig online fotópályázatot hirdetett meg iskolások számára, ami szintén hétfőn indul.

Az emlékév programjának részeként áprilisban a Chernel családról tudományos tanácskozást tartanak a kőszegi Bechtold István Látogatóközpontban, májusban a madarak és fák napján erdei ballagást, játékos vetélkedőt és koncertet is tartanak, illetve felavatják Chernel István felújított emlékművét.

Júniusban Festetics-Chernel szimpóziumnak ad otthont a történelmi kisváros, valamint a család életét bemutató időszaki kiállítás is megnyílik a Jurisics-vár és Művelődési Központban.

Júliusban országos találkozót rendeznek Kőszegen a madártani egyesületek, szeptemberben pedig a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódva a 8. Nemzetközi Kraft Konferencián is megemlékeznek majd az ornitológusról.    

Októberben madárgyűrűzéssel, emlékfa ültetésével, novemberben pedig a Királyi Városnapon történelmi konferenciával hívják fel a figyelmet Chernel István szellemi örökségére.

Szólj hozzá!

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein. 

Almásfüzitő lesz a nagykölkedi gumik egyik végső állomása

Lépéscsillapító burkolatként, és zajcsökkentő falként születnek újjá. De lesz olyan, ami egészben, egy telepen nézi végig az idők végeztét.

Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszterek, Bódis Kriszta kormánybiztos lesz a TISZA-kormányban

Tarr Zoltán miniszterként felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért.

Sör, zene és közösség: jön a III. Sör & Művészet Győr Fesztivál

A szervezők idén is négynapos, ingyenes belvárosi programokkall készülnek.

Magyar Péter: a TISZA Párt nem kér Szijjártó Péterből

Az alakuló kormány új jelöltet vár a Fidesz–KDNP-től az Országgyűlés alelnöki posztjára.

Egy évvel a spanyol giga áramszünet után: nem a megújuló energiák buktak meg, hanem a rendszer

Egy részletes nemzetközi vizsgálat szerint összetett hálózati hibák vezettek az Ibériai-félszigetet megbénító áramkimaradáshoz.

Honvédelmi Minisztérium: Indul a jelentkezés a táborokba 

Nyugalom! Továbbra sincs háború, ezek csak nyári programok fiataloknak, ahol közel hatvanféle tematika közül lehet választani.

Vádat emelt a győri ügyészség: nem volt bekötve a biztonsági öv, halálos baleset lett a vége az M85-ösön

Egy fáradtság miatt bekövetkezett vezetői hiba és egy elmulasztott biztonságiöv-használat együtt vezetett tragédiához.

Lépj be az életmentők közé: a plazmaadás hálás feladata

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a véradás nélkülözhetetlen a modern orvoslásban, viszont a plazmaadás jelentőségét kevesen ismerik.

Magyar Péter levelet kapott Mészáros Lőrinctől – vagy Várkonyi Andreától – miszerint a TV2 nem eladó

A leendő miniszterelnök szerint dehogynem, csak a milliárdosnak elfelejtettek szólni. Aki  ezzel a levéllel végre beismerte, hogy a csatorna az övé.

Nem áll le a szemétszállítás május 1-jén Győrben

Az ünnepnap a gyűjtést nem érinti, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva tartanak.

A Fidesz-frakció tagja lesz a TISZA számára láthatatlan képviselő

Nagyon úgy néz ki, hogy Ágh Péter felveszi a mandátumát.

Pintér Bence visszaszerezte az adatbetekintés jogát Győrben – „Átvilágítjuk az önkormányzati cégeket”

Másfél év után újra ráláthat a városi cégek működésére a polgármester, de a kulcsjogkörök továbbra is a Fidesz kezében maradtak.

Országos sikertörténet Győrben - a szakképzés legtehetségesebb diákjai mutatták meg tudásukat, tehetségüket

A döntő ismét megmutatta, hogy ezekben a diákokban hatalmas potenciál rejlik.

A megállapodás szerint városi delegáltnak is kell lennie az SZKKA felügyelőbizottságában, de úgy delegált a cég új tagot, hogy a szombathelyi önkormányzat erről még csak nem is tárgyalt

Az állami 15 millió forintos mentőöv is kevésnek bizonyult, továbbra is végrehajtás van a helyi profi kézilabdát üzemeltető Kft-én.