Egykori szerelme szerint 10 millió forintos csalást követett el Kozsó

Farkas Bazsi 2022-02-18 07:36:00
Teaházra kellett a pénz.

Több éve húzódó történetet próbál lezárni a bíróságon Kozsó egykori barátnője B. Ágnes. A nő azt állítja, hogy 10 millió forintot adott kölcsön a zenésznek, aki teaházat és hostelt akart nyitni a fővárosban. 

Miután átadtam neki az utolsó részletet, nem tudtam vele kommunikálni. Én akkor külföldön éltem, ha írtam neki, nem válaszolt, ha hívtam, nem vette fel a telefont. Ekkor jelentek meg a hírek, hogy a teaházában kétes dolgok történnek, valamint egy olyan szerződést adott nekem, amiben én csak ügyvezető lettem volna, szó sem volt tulajdoni részről. Ezért is bontottam fel a megállapodást, majd visszakértem az összeget. Azt mondta, most nincs pénze, ezért nem tudja megadni – vallotta Ágnes, a Blikk tudósítója szerint a bíróságon. A nő az ügyvédhez fordult, sőt, még egy követeléskezelő céget is megkért, hogy visszaszerezze 10 millió forintját, amelyet a zenész végül tavaly júniusban az utolsó fillérig meg is térített számára.

A lap megkereste Kozsó ügyvédjét is, aki szerint korábban az ügyészség bűncselekmény hiányában már ejtette az ügyet. Most hasonló eredményre számítanak.  

Szólj hozzá!

Lemondott Haba Vilmos, a győri Jobbik elnöke

Facebook-oldalán jelentette be a hírt.

Weöres Sándor és Károlyi Amy beugrott egy feketére a szombathelyi Nagyszállóba

Különös alakok lepték el a bezárt hotel földszinti ablakait. Derkovits Gyula önarcképe is megjelenik.

Gyógygombák és kender: harmónia az egészség szolgálatában

Az idők folyamán a természet ajándékai mindig is fontos szerepet játszottak az egészség megőrzésében.

Megkezdődik a szombathelyi Liget utcai híd felújítása

Jövő héttől lehet forgalomkorlátozásra számítani a környéken.

200 millió forintot nyert Körmend a Rákóczi Ferenc utcai háziorvosi- és fogorvosi rendelők fejlesztésére

Az épületek új hőszigetelt ablakokat kapnak, és LED világítást szerelnek fel.

Belvárosi forgalomkorlátozást hoz magával a szombathelyi Urban pARTy

Szombaton sétáló utcává változik a Kőszegi utca.

Alig 3 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet a C.P. Portál Kft.

Miközben közel félmilliárd forint volt Varga Jenő, sárvári önkormányzati képviselő cégének a bevétele.

Újra Fröccsnapok lesznek a hétvégén Győrben 

Jön a nyár legpezsgőbb hétvégéje.

Remek rajt a Gyermek OB-n Győrben 

A városban tényleg úszóbajnokok születnek.

Gépjármű-kiskereskedelemre váltott Illés Károly vállalkozása

Továbbra is veszteséget termel a szombathelyi önkormányzati képviselő Kft.-je.