A világon már a harmadik ember gyógyult ki a HIV-fertőzésből őssejtáltültetéssel

Fehér Buda 2022-02-16 19:00:24
A fertőzött nő rákos volt, életmentő beavatkozásként kapott őssejtet.

A világon már a harmadik ember, egyben az első nő gyógyult ki a HIV-fertőzésből őssejtátültetéssel - írta a BBC hírportálja. A páciens leukémiája miatt kapott őssejteket olyan donortól, aki természetes ellenállóképességgel rendelkezik az AIDS-et okozó vírussal szemben. A nő már négy hónapja vírusmentes.

Az esetet kedden, egy denveri orvosi konferencián mutatták be. A beteg köldökzsinórvért kapott a tumorkezelés részeként, és azóta nem kell szednie a HIV elleni antiretrovirális gyógyszerét. Az eset egy nagyobb amerikai kutatás része volt, melyben HIV-fertőzötteket vizsgáltak, akiknek ugyanilyen típusú transzplantációval kezelték a daganatát vagy más súlyos betegségét.

Az átültetésre kiválasztott sejteknek egy különleges genetikai mutációja van, mely azt jelenti, hogy a HIV-vírus nem képes megfertőzni őket. A tudósok úgy vélik, az átültetést kapó páciens a kezelés eredményeképpen szintén ellenállóvá válik a HIV-vel szemben. Az őssejtátültetés hatékonyságát 2007-ben bizonyították, amikor az első beteget, Timothy Ray Brownt HIV-mentessé tették. Olyan donortól kapott őssejtet, aki természetes rezisztenciával rendelkezett a HIV-vírussal szemben.

Azóta már kétszer sikerült ugyanez: előbb egy Adam Castillejo nevű páciens, majd most a New York-i beteg esetében. Mindhármuk rákos volt, életük megmentésére őssejtátültetésre volt szükségük. Nem HIV-fertőzésük meggyógyítása volt az elsődleges cél. A terápia túl kockázatos ahhoz, hogy minden HIV-fertőzöttnél alkalmazhassák. A fertőzöttnek az antiretrovirális gyógyszerek az átlagos élettartamhoz közeli kilátásokat biztosítanak.

Továbbra is a jövendőbeli vakcinák és a vírust a szervezetből kipusztító gyógyszerek jelentik a reményt a betegség kezelésére.

Szólj hozzá!

Magyar Péter: "Gazdája az állatoknak van"

Válaszolt a TISZA Párt elnöke a miniszterelnök megszólalására.

Szijjártó Péter állítja: a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer ember adatait 

A külügyminiszter súlyos vádakat fogalmazott meg, de bizonyítékot továbbra sem mutatott.

Idén 4 milliárd 400 ezer forintot fordít Győr útfelújításokra

Sáráson és Szentivánon mart aszfalttal és bitumenes bevonattal dolgozik az Útkezelő.

Két éven át tartó lopássorozat miatt álltak bíróság elé az elkövetők Győrben

A nyolc fős, munkanélküli banda áruházakban és benzinkutakon garázdálkodott. 

Tovább szárnyal az OTP - sikeres harmadik negyedévet zártak

Bencsik László szerint a bankcsoport idei menetelése folytatódhat, és 2026-ban is erős növekedés várható.

A Szovjetunió felbomlása címmel tartanak előadást az Esterházy-palotában

A  Múzeumi Találkozások sorozatának következő vendége Kolontári Attila történész lesz.

Focicsapatot vegyenek! Székesfehérvár önkormányzata kiírta a pályázatot a Videoton FC értékesítésére

Csak azok jelentkezzenek, akik 5 éven keresztül legalább egymilliárd forintot tesznek a csapatba.

Magyar–amerikai nukleáris megállapodás született Washingtonban

Szijjártó Péter és Marco Rubio új nukleáris együttműködést írtak alá – amerikai fűtőelemek érkezhetnek Paksra, és modern tárolási technológiát is vásárol Magyarország.

Korrupciós bűncselekmény elkövetése miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság a Központi Nyomozó Főügyészség egykori ügyészét

Jogtalan előnyért cserébe egyes büntetőeljárásokról információkat szolgáltatott különböző személyek részére.

Bringalámpát, libát és jó zenét ígérnek a hétvégi győri programok

A Márton-nap közeledtével libás menük, koncertek, színházi előadások és még egy Halloween utódiszkó is várja az érdeklődőket.

Csalót fogtak el a rendőrök Vasban

Pénzt és ékszereket csalt ki egy idős nőtől.