A fingós funkció miatt visszahívnak több mint félmillió Teslát

Fehér Buda 2022-02-16 06:59:12
Az amerikai hatóságoknak nem tetszett a Teslák dudája.

Visszahívnak 578 ezer Teslát az USA-ban a Boombox funkció miatt, írja a Metro. A funkció lehetővé tette, hogy a teslások kicseréljék a dudák hangját. A beépített hangok között volt kecske mekegés, és szellentés is. Sőt, egy későbbi frissítés után bármilyen mp4-et fel lehetett tölteni a kocsira.

Az amerikai hatóságok szerint viszont a dudák annyira másnak hangoznak a már megszokott vészjelzőktől, hogy félő, a gyalogosok nem figyelnek fel rá elég időben. Emiatt pedig balesetekhez is vezethet, ha a Teslák ráfinganak a járókelőkre.

Fotó: Pixabay

A Teslának így most egy új frissítést kellett kiadnia a fél millió autóhoz, az update megakadályozza, hogy különleges dudákat használjanak a sofőrök, amikor a kocsi mozog. Álló helyzetben viszont továbbra is lehet szellenteni a kocsikkal. 

A Teslának egyébként egy ideje már meggyűlik a baja az amerikai hatóságokkal, négy hónap alaltt már 11 ilyen frissítést kellett eljuttatniuk a kocsikba, legutóbb például azért, mert a kocsikat irányító érintőképes kijelző többször is meghibásodott. A hatóságok egyébként több másik funkciót is vizsgálnak, például a Teslák autópilótáját, de azt is, hogy a központi kijelzőn játékokat is lehet játszani, akkor is, ha a kocsi mozgásban van.

A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk a Twtitteren osztotta meg a frusztrációját azzal kapcsolatban, hogy törölni kellett a szellentős dudát. Musk szerint egyébként nem volt információjuk arról, hogy a duda hangjnak megváltoztatása balesetekhez vezetett volna, A boombox funkciót egyébként több másik országban betiltották, mivel a legtöbb közúton csak monoton, egyhangú dudát lehet használni. Ezek alól csak a mentők, a rendőrök és a tűzoltók vészjelzői, valamint a fagyis kocsik csengői a kivételek.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.