Szakmányban büntetik a parkoló kisteherautókat a győri lakótelepeken

Pintér Bence 2022-02-14 15:18:00
Vigyázat! Két hete, fanfár nélkül kerültek ki a kiegészítő táblák, azóta folyamatosan büntetnek, 50 ezer forintba is fájhat egy kerékbilincs leszedése.

A Győr összefog csoportban, egy poszt nyomán derült ki, hogy

sorra büntetik a városban a kisteherautókat olyan helyeken, ahol korábban nem volt probléma a parkolás.

Az érintett autóknál ellenőrzik, hogy a forgalmi szerint személygépkocsinak számítanak-e, és ha nem, már repül is a kerékbilincs, amit a minket megkereső kisteherautósok szerint ebben az esetben 15 és 50 ezer forint bírság mellett távolítanak el, és inkább az 50 ezer forint felé közelít a bírságok összege.

Az intézkedések megemelkedett számának az az oka, hogy két hete korlátozó táblák kerültek ki több győri parkolóhelyre is, amelyek azt jelzik, hogy csak személygépkocsival lehet ezeken a helyeken megállni,

A kommentelők szerint a leginkább érintett részek a lakótelepeken vannak, így például Adyvárosban és Marcalvárosban találkoztak a problémával. Bár a kisteherautós parkolásról korábban többször is beszélt Dézsi Csaba András polgármester – ezt problémaként jelezték neki lakótelepen lakó győriek –, arról, hogy ilyen jellegű intézkedés is történt az ügyben, egyelőre nem esett szó a polgármester Facebook-oldalán.

Ha szakembert hívna házhoz, lehet gondja lesz

A poszt megjelenése után több szaki is megkereste lapunkat, hogy jelezzék: ilyen körülmények között nem biztos, hogy tudnak munkát vállalni a győri lakótelepeken,

hiszen nekik gyakran létfontosságú, hogy az eszközeiket tároló autóval a közelben tudjanak parkolni.

Nem lehet úgy dolgozni – jegyezte meg egyikük – hogy közben fél szemmel azt kell figyelni, kap-e kerékbilincset az autó. A kommentelők között is több olyan szakember akadt, aki jelezte: nem fog így munkát vállalni az érintett környékeken.

Én kis dobozossal járok, tàrsasház-karbantartással foglalkozunk, viszed a négy tábla gipszkartont, viszed a 3 zsák anyagot, de viszed a 4 szál 110-es csövet stb.  szerszámok. Ha baj van, oda kell állnom – ha bilincs lesz akkor tolom a számlát a büntetés + bilincs leszedés idejével! Kivel kúrtak ki? A lakókkal. Vagy nem megyünk ki, és szarok rá, ha csőtörés van! Okos döntés volt! Az íróasztal mellől!

– írta egyikük.

Ezúton tájékoztatom kedves ügyfeleimet, hogy a fa nyílászárók javítása Győr területén részemről befejezve! 🙂 Egy komplett asztalosműhely meg időnként fél tonna üveg van a furgonomban. Ha nem tudok megállni a ház előtt, akkor sorry!

– írta egy másik.

A mostani intézkedés csak a sokadik a titokban elfogadott, majd titokban tartott parkolási intézkedések sorában, amelyek nagy részét tavaly év végén egyébként visszavonták. A nagy parkolási problémáról, illetve a városháza stratégiájának hibáiról itt írtunk hosszabb cikket.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre!

Fotó: Peter Lang / Győr összefog

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.