Elég a politikai pedofíliából!

Farkas Bazsi 2022-02-13 14:25:22
Borsodban szórják a Nyomtass te is!-t, Kecskeméten fakivágás borzolja a kedélyeket. Lapszemle.

Borsod24.hu: “Ez egy igazmondó lap” | A Nyomtass Te is! aktivistáival jártuk a borsodi falvakat
 
“Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 335 település lélekszáma nem éri el a háromezret. A kistelepüléseken az emberek szinte kizárólag a kormányzat által befolyásolt médián keresztül tájékozódnak. A Nyomtass te is! mozgalom célja, hogy az ország legnehezebben elérhető kistelepüléseire is eljuttassa minden héten azokat a valós híreket, amelyeket a kormány igyekszik az emberek elől eltitkolni”
– mondták magukról korábban a Nyomtass te is! aktivistái.
 
Kecsup.hu: Fákat vágnának ki a belvárosban egy parkolóház- és bevásárlóközpont miatt, ami 12 méter magas is lehet
 
A területet 80%-ban beépíthetővé tennék, a zöldfelületet 10%-ban minimalizálnák, az épületmagasságot pedig 12 méterben maximalizálnák. A parkolóház- és üzletközpont terve a város közgyűlése által elfogadotta klíma- és környezetvédelmi célokat figyelmen kívül hagyja, valójában azokkal teljesen ellentétes hatások érvényesülnének. Tiltakoznak a civilek.
 
Jövő TV: Elég a politikai pedofíliából!
 
Az elmúlt évben a kormánypárt igen nagy hangsúlyt fektetett az LMBTQ-témára. Noha nem éppen támogatói szempontból ragadták meg a kérdést. Mi több, mint tudjuk, népszavazást is tartanak ebben a témában idén áprilisban a választásokkal párhuzamosan. A fő üzenet: Hagyják békén a gyermekeinket! Azonban nem mindegy, hogy ezt valójában kiknek kellene üzenni!

Pedofília a politikában - Faltól Falig 11. | Jövő TV

Az elmúlt évben a kormánypárt igen nagy hangsúlyt fektetett az LMBTQ-témára. Noha nem éppen támogatói szempontból ragadták meg a kérdést. Mi több, mint tudju...

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.