Orbán: Mi valójában gombák vagyunk, akiket sötétben tartanak és trágyával etetnek

Székely Zoárd 2022-02-12 16:05:00
Évértékelőt tartott a miniszterelnök.

„Jó érzés végre együtt lenni, tavaly ilyenkor a koronavírus-járvány miatt elmaradt a szokásos találkozónk. Nagy is a kísértés, hogy átadjuk magunkat a viszontlátás örömének, de nagy dolgokról kell beszélnünk, hiszen 50 nappal vagyunk a választás előtt"

– kezdte szombati évértékelő beszédét Orbán Viktor.

„Mi, akik ma itt összejöttünk, különböző emberek vagyunk, de egy dolog közös bennünk: magyarok vagyunk, akiknek közös szenvedélye Magyarország. Most azonban váratlanul megtudhattunk a baloldaltól, hogy ezt rosszul tudjuk. Mi valójában gombák vagyunk, akiket sötétben tartanak és trágyával etetnek. Megtudhattuk azt is, hogy vidékiek és falusiak vagyunk, egy keresztrejtvényt sem tudunk megfejteni és reggel 10 órakor már részegek vagyunk és agymosottak is"

– sorolta, utalva az ellenzék korábbi kijelentéseire. Emellett hangsúlyozta azt is, hogy „a baloldal szerint túl kevés zsidó és túl sok meleg van a Fideszben".

Fotó: MTI/Benko Vivien Cher

A miniszterelnök szerint a gomba stimmelhet,

mert ennyi zagyvaságot csak akkor hord össze az ember, ha begombázott.

Hozzátette, ugyanakkor lehet, hogy ez egy stratégia, egy új politikai stratégia, gúnyolódni a többieken.

„Emberemlékezet óta nem beszéltek így a magyarokkal. Ha ez stratégia, akkor világszabadalom. Beszélni mindenki tud, de a vezető mindig tudja, mikor hallgasson. Kínos, nem kicsit, nagyon. Még nekünk is az, mert a baloldal, bár olyan amilyen, mégiscsak benne van a nemzetben, mint a balsors a himnuszban. Magyarország legkorruttabb kormányának vezetői egy gombaszakértővel kiegészülve pályáznak a kormányzásra"

– emelte ki Orbán.

Elhangzott a kormány legújabb tételmondata is: Magyarország előre megy, nem hátra. 

„Két nehéz évet hagytunk magunk mögött, állítja a miniszterelnök. Meg kellett szervezni a védekezést, újra kellett indítani a gazdaságot, támaszt kellett nyújtani az időseknek és a fiataloknak, ez még gombócból is sok, nemhogy feladatból. Egy ilyen semmiből lecsapó világjárvány terheléspróba is, afféle stresszteszt. Mindannyiunkat nyomás alá helyez. Önök is láthatták, a magyar állam derekasan állta a sarat"

– mondta a miniszterelnök.

Fotó: MTI/Benko Vivien Cher

Elmondása szerint Európában egymás után estek el a kormányok, Magyarországon azonban 2021-ben már 7 százalékkal növekedett a gazdaság, és bőven ledolgozta a visszaesést. Az államadósság nyolcvan százalék alatt, az év végére pedig hetvenhétre szorítanák vissza, bezzeg Nyugaton az egekben van, Ausztria is megelőzött minket államadósságban.

Szóba került az ukrán válság is, Orbán úgy véli, a háborút nemcsak a humánum, hanem a magyar érdek miatt is el kell kerülni, mivel háború esetén százezerszám, akár milliós nagyságrendben érkeznének menekültek Magyarországra Ukrajnából és ez alapjaiban rajzolná át Magyarország politikai és gazdasági helyzetét.

„Ha a baloldal kormányoz, nincs pénz, ha a Fidesz, akkor van"

– szögezte le, hiszen „a szegények száma csökken, a középosztály erősödik, a minimálbér is magasabb, mint az átlagbér volt a Gyurcsány-Bajnai kormány idején".

Orbán hangsúlyozta, hogy bevezették a négy stop rendszerét: rezsistop, üzemanyagárstop, kamatstop és élelmiszerár stop, majd bejelentette,

hogy további három hónapra meghosszabbítják az üzemanyagárstopot.

Fotó: MTI/Benko Vivien Cher

Elmondása szerint év végén elindul a debreceni vakcinagyár, ami 55 milliárd forintba kerül az államnak.

„Hunyadi a Szulejmán csapatait állította meg a magyar határon, én pedig Soros György embereit"

– vélekedett a migrációs válságról Orbán, majd elismételte a kormány egy másik tételmondatát: Az apa férfi, az anya nő.

„Gyógyulást ígér, de csak három az egyben kínálja neked az akciós DVD-t. És amikor mindent elhittél, lelép a pénzeddel a Bahamákra, gyógyulás nélkül egy rakat giccses DVD-vel"

– ilyen szavakkal utalt az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjére, Márki-Zay Péterre.

A miniszterelnök úgy véli, „2010 óta már negyedszer akarják eladni a megváltozott és megújult, össze- és újjászervezett meséjét", és biztos benne, hogy a magyarok gyomra ezt negyedszer sem veszi be.

„Akármilyen szívósak is az osztályharcos kommunisták, ha most legyőzzük őket, nem tudnak annyi Mini Ferit gyártani, hogy még egyszer színre léphessenek. Sosem voltunk olyan erősek, jól szervezettek, mint most. Tegyünk pontot az ügy végére. Nyergeljetek, a kampány elkezdődött, ideje, hogy kilovagoljunk. A jöttünkre 50 nap múlva jobboldalról számítsatok"

– zárta a beszédét Orbán.

 

Címlapfotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést