A szakszervezet a Kúriához fordul a pedagógussztrájk számukra kedvezőtlen, másodfokú végzése miatt

Nagy Donát 2022-02-10 17:20:38
Még semmi sem lefutott.

Nemrég írtuk meg, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a tárgyaláson kívül hozott ítéletével az elsőfokú bíróság végzését, azaz a sztrájk jogszerűségére tett megállapítását megváltoztatta és megállapította, hogy a 2022. január 31. napján tartott sztrájk jogellenes volt.

Fordulat a tanársztrájk kapcsán: mégis jogellenes volt

Mivel a felek közötti tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a kérelmezők 2022. január 31. napjára kétórás, míg ennek eredménytelensége esetére 2022. március 16-tól határozatlan időtartamú sztrájkot hirdettek. A felek a tárgyalások során a még elégséges szolgáltatások körében is egyeztettek egymással, melynek során különböző ajánlatokat tettek.

A szakszervezetek hamar reagáltak is a jogerős döntésre: az ügyet tovább viszik a Kúriára.

A közleményüket változtatás nélkül közzétesszük:

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla jogerős végzésében a kormány fellebbezésének minden pontját elutasította – egyetlen kivételével.

A jelenleg hatályos sztrájktörvény alapján ahhoz, hogy a sztrájk megkezdhető legyen, olyan területen, ahol lakosságot érintő alapvető szolgáltatást végeznek, meg kell állapodni a sztrájk alatti még elégséges szolgáltatásokról. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni, erről a bíróság nem peres eljárásban dönt. A sztrájktörvény szerint – megállapodás hiányában – a bíróság jogerős határozatában állapítja meg a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit. A bíróság azt állapította meg, ami eddig is ismert volt: január 31-én még nem volt jogerős végzés a még elégséges szolgáltatásról.

A bíróság ugyanakkor a szakszervezetek által beterjesztett még elégséges szolgáltatásról szóló ajánlatot hagyta helyben, valamint elutasította a kormányoldal eljárásjogi indítványait is, amelyben kérte, hogy tiltsa el a bíróság a jogerős végzés nélkül szervezett sztrájktól, vagy utalja vissza újból elsőfokra az eljárást. A kormány kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg két sztrájkkövetelésünk jogellenességét, amelyet a bíróság úgyszintén elutasított. A másodfokon eljáró bíróság kimondta azt is, hogy a pandémia nem lehet akadálya a sztrájk megtartásának, illetve a sztrájkjog korlátozásának.

A szakszervezetek a Kúriához fordulnak felülvizsgálati kérelemmel, mivel álláspontjuk szerint jelen eljárásban kizárólag az elsőfokon a Kormány által előadott jogi érvek alapján lehetett volna vizsgálni a sztrájk jogszerűségét.

Ennek ellenére a másodfokú bíróság – álláspontunk szerint tévesen – a jogelleneséget az elsőfokú végzés meghozatalát követően bekövetkezett tény és arra alapított, új kérelmezetti érvelés alapján vizsgálta. Ezen eljárásjogi hiba orvoslására a felülvizsgálati eljárásban van lehetőség.

Tudni kell, hogy

– a szakszervezetek a sztrájk időpontját nem tolhatták volna későbbre, mert azzal új eljárást kellet volna kezdeni, és ezzel még inkább kitolódott volna a sztrájk időpontja;

– a kormányon múlt, hogy az elsőfokú végzés nem emelkedett jogerőre január 31-ére, hiszen a határozat kései megszületése nem kis mértékben a kormányoldal időhúzása miatt történt.

Címlapképünk illusztráció, fotó: MTI

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.