Eltemették Csollány Szilvesztert

Nagy Donát 2022-02-09 13:44:50
A Farkasréti temetőben vettek végső búcsút az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásztól, aki két héttel ezelőtt, 51 éves korában hunyt el.

A megemlékezők közül elsőként az állami vezetés nevében Szabó Tünde sportért felelős államtitkár búcsúzott, aki kiemelte: Csollány Szilveszter pályafutása motivációt jelentett a fiataloknak, a sportolóknak, és nem csak tornászoknak, hiszen példaként szolgált arra, hogy a tehetség megfelelő kitartással párosulva képes meghozni az áhított sikert, írja az MTI.

Akarattal, rendkívüli koncentrációval az arra hivatottak képesek rá, hogy pályafutásuk legfontosabb pillanataiban tökéleteset nyújtsanak, így emelkedhet valaki a legnagyobbak közé, így válhat valaki már életében is legendává. Ennek is köszönhető, hogy lelkünkben úgy jelennek meg ők, a legnagyobb bajnokok, mint a legnagyobb hősök, akik mindig győznek, akiknek semmi és senki nem árthat. És mégis, ma reggel ismét feketébe öltöztünk, hogy egy újabb hősünktől vegyünk búcsút, sokkal korábban, mint azt az élet rendje megkívánná

- mondta. Hozzátette: amit Csollány Szilveszter maga mögött hagyott örökül, az még generációk sokaságát formálhatja jobb emberré.

Elhunyt Csollány Szilveszter

Súlyos betegség után, január 24-én elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász - tájékoztat közös közleményében a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Torna Szövetség. Sydney bajnoka 51 évet élt. Az olimpiai bajnok tornász nemcsak sportolóként ért el kimagasló eredményeket, hanem kiváló férj és nagyon jó édesapa is volt.

Az olimpiai család nevében a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Deutsch Tamás felidézte a sydneyi olimpia gyűrűdöntőjében Csollány gyakorlatának emlékezetes pillanatait. Hozzátette: a klasszis tornász kemény, már-már öntörvényű ember volt, aki a saját útját maga taposta ki, nem kötött kompromisszumokat, nem adta fel az elveit.

Amíg lesz magyar sport, él a magyarok közössége és a büszke Magyarország, addig legszebb történetei között fogja felidézni Csollány Szilveszter életét

- mondta.

Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke a sportág nevében köszönt el sporttársától. Hangsúlyozta: napokkal a halála után is nehéz szavakat találni arra, hogy a sors őt is elragadta, mert amikor december elején megbetegedett, mindenki azt hitte, az ő felépülése nem lehet kérdéses.

Az egész életed a nehézségekről szólt, sportolóként jártál mélységekben, de megráztad magad, és felértél a csúcsra, a legnagyobbak közé

- emelte ki. A Nemzet Sportolója, szintén olimpiai bajnok tornász felidézte Csollány karrierjének állomásait, és kiemelte:

igazi öntörvényű őstehetség volt, őserővel megáldva.

A megemlékezésen - amelynek utolsó részében soproni művészek előadásában vers, majd zongorakísérettel egy dal is elhangzott - a családtagokon, rokonokon, közeli barátokon, ismerősökön és tisztelőkön kívül megannyi ismert sportoló, közöttük olimpiai bajnokok, érmesek is részt vettek. Többek között Berki Krisztián, Kovács Katalin, Szabó Bence, Ábrahám Attila, Vári Attila, Gergely István, Märcz Tamás, Imre Géza, illetve a MOB elnöki pozícióból másfél hete távozott Kulcsár Krisztián is személyesen búcsúzott.

A soproni születésű Csollány a sportág alapjaival ötévesen, Győrben ismerkedett meg, majd 1986-ban a fővárosba költözött, az Újpesti Dózsa sportolója lett, három esztendővel később pedig bekerült a felnőtt válogatott keretébe. A korosztályos versenyek érmei után 1990-ben már a nemzetközi felnőtt mezőnyben is dobogóra állhatott, az Európa-bajnokságon végzett harmadikként.

Kedvenc szerén, a gyűrűn a barcelonai olimpián hatodik lett, négy évvel később, Atlantában a dobogó második fokára állhatott. Utóbbi viadalra már az Egyesült Államokban - előbb St. Louisban, majd Sacramentóban - egyedül, edző nélkül készült, miközben dolgozott. Egy év múlva hazaköltözött, és Sydneyben magabiztos versenyzéssel, látványos gyakorlattal koronázta meg pályafutását.

Csollány december elején koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba.

Címlapkép: MTI

Szólj hozzá!

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.