A választások helyett csak a gyermekvédelminek mondott, valójában homofób népszavazásra fognak buzdítani a kormányközeli médiumok

Nagy Donát 2022-02-09 14:21:00
Az Állami Számvevőszéknél kellett regisztrálni, hogy az egyes felületek befogadnak-e politikai hirdetést. A Fidesz holdudvarába tartozó szerkesztőségek ezt a választásokra vonatkozóan nem tették meg, de a melegellenes törvény kapcsán ezerrel felpöröghetnek majd.

Alig két hónap van hátra a választásokig, azaz hamarosan nagyon sok felületen fogunk találkozni politikai pártok választási reklámjaival.

Hivatalosan azonban a Fidesz-közeli szerkesztőségek nem adhatnak le politikai célú reklámokat.

A politikai hirdetéseket az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hivatott szabályozni. A dolog úgy működik, hogy amelyik szerkesztőség szeretne ilyen reklámokat közzétenni, annak ezt előre jeleznie kell az ÁSZ felé. A kiadóknak el kell küldeniük az árlistákat, amit aztán az ÁSZ a weboldalán közzé is tesz.

Az Állami Számvevőszékhez rengeteg szerkesztőség, vagy az adott online oldal reklámjainak értékesítését végző ügynökség jelentkezett, hogy csak pár példát említsek:

168 óra, Adaptive Média (pl. 444, Mfor), ATV, Azonnali, Blikk, Celldömölki Média, Central Médiacsoport (pl. 24.hu), Egri Ügyek, Élet és Irodalom, Formula.hu, HVG, JövőTV, KecsUP, Klubrádió, KPSVR, Magyar Hang, Magyar Narancs, Népszava, Nyugat Média, RTL Magyarország, Savaria Fórum, Ugytudjuk, Vasvári Újság,

de a sort még lehetne folytatni, a teljes lista itt megtalálható az Országgyűlési választás 2022 résznél.

Azaz se a kormányközeli KESMA/Mediaworks lapcsalád nem él a lehetőséggel, se más Fidesz-közeli lap elvileg nem tehet majd közzé a választásokkal kapcsolatos politikai hirdetést. Így ezek nem csak a Vas Népéből és annak online felületéről, hanem a Kisalföld hasábjairól éppúgy hiányozhatnak majd, mint mondjuk a szombathelyi Frisss vagy a győri Győr+-ról.

Persze tudjuk, ma már nem csak egyértelmű és jelzett hirdetésekkel tud embertömegeket rávenni az állampárt szinte bármire, de az mégiscsak fordulat lenne a magyar médiában, ha a Fidesz konkrét hirdetésekkel már nem vesződne.

A választásokkal egybekötött és gyermekvédelminek hívott, valójában melegellenes népszavazással kapcsolatban azonban már más a helyzet. Ugyanis a homofób kérdéseket tartalmazó voksoláshoz kapcsolódó "reklámokra" már bejelentkeztek a kormánypárti szerkesztőségek is.

Így például az "óvodásokat nemátalakítással nyaggató aktivistákról" szóló politikai hirdetéseket közölhet például a Frisss Média, a Győr+, az egész Mediaworks birodalom (pl 888, Kisalföld, Magyar Nemzet, Nemzeti Sport, Ripost), a New Wave Media Group (pl. Origo), Pestisrácok, Szuperinfó, Vas Népe (csak nyomtatott) is, a teljes lista szintén itt böngészhető a Népszavazás 2022 résznél.

A Társadalmi célú reklám, vagy a Közérdekű közlemény lehet a kiskapu?

Politikai hirdetésen kívül persze lehetőség van Társadalmi célú reklámot, vagy Közérdekű közleményt is közzé tennie a szerkesztőségeknek, emögé azonban nehezen lehetne bebújtatni a választási reklámokat.

A Médiatörvény szerint ugyanis ezek nem minősülhetnek politikai reklámnak, vagyis politikai párt, mozgalom népszerűsítését nem foglalhatják magukban. Persze Magyarországon bármi lehetséges.

Címlapképünk illusztráció. 

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.