Zavar a szombathelyi Fideszben: októberben Hende Csaba jelentette be, hogy kiírták a közbeszerzést a Ferency utca megépítésére, most Lendvai Ferenc azt panaszolta, hogy semmi nem történt az utca építésével

Farkas Bazsi 2022-02-08 11:30:00
Ti értitek? Mert valószínű ők sem!

Az építtetőt (2022)  januárban választják ki, akinek 12 hónapja lesz a kivitelezésre, így az utca várhatóan 2023 januárjában készül el - jelent meg korábban a szombathelyi Ferency utca hiányzó szakaszának építésével kapcsán.

Hat éve terveztettük meg az összeköttetést, ám a kiépítése már akkor sem fért bele a városi költségvetésbe - ezt pedig Ágh Ernő (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő nyilatkozta a témában 2021 októberében. Az ugye nem elhanyagolható tény, hogy 2010 és 2019 között a Fidesz-KDNP adta a közgyűlési többséget Szombathelynek.

A mellette álló Hende Csaba (Fidesz-KDNP) Szombathely és térsége parlamenti képviselője pedig azt mondta, hogy az útépítést a központi költségvetés terhére fogják megvalósítani. 

Meghosszabbították a körmendi úti Aldi és a Jáki út között még hiányzó útszakaszra kiírt tendert Szombathelyen

Október 6-án írták ki a Ferenczy István utca hiányzó szakaszának kiépítéséről szóló közbeszerzést. A régi hulladéklerakó telepen keresztül vezető utcát járdával, közvilágítással és kétirányú kerékpárúttal tervezik megépíteni, összeköttetést biztosítva ezzel a Körmendi és Szent Gellért utcák között. A régóta hiányzó út kapcsolatot teremt a Jáki és Körmendi utak között.

Igazság szerint a régóta húzódó építkezés, ami valamelyest tehermentesítné a Körmendi utat már régen meg kellett csinálni. Azt ugyanis eredetileg az időközben forráshiány miatt felfüggesztett Modern Városok Programban kellett volna megépíteni. Ez volt az a program, amit a kormány hirdetett meg, a városok pedig címkézve kaptak volna fejlesztési pénzeket. Szombathelyen Orbán Viktor 2015-ben járt, hogy aláírja a várossal kötött támogatási szerződést Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) akkori polgármesterrel.  

Végül erre az útra sem jutott pémz, amivel kapcsolatban - még egyszer emlékeztetőül - 2021 októberében tartott “sajtótájékoztatót” Ágh és Hende. 

A megyei napilapban ma ismét megjelent egy írás, amelyben Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP) listáról a közgyűlésbe éppen becsúszott képviselő mondta el, hogy felháborító, hogy az utca még mindig nem készült el.

Cikkünket a nyitó mondattal zárnánk ismételten, ami szintén a megyei napilapban Ágh Ernő és Hende Csaba fotója alatt jelent meg:

Az építtetőt (2022)  januárban választják ki, akinek 12 hónapja lesz a kivitelezésre, így az utca várhatóan 2023 januárjában készül el.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.