Moszkvában is nyert a Győr

Farkas Bazsi 2022-02-06 17:59:07
A Győri Audi ETO KC 27-23-ra győzött az orosz CSZKA Moszkva otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, vasárnap.

Az ETO rekordot jelentő, immár 69 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta, több mint négy éve tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 61 győzelem és nyolc döntetlen a mérlege. A statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele.

Eredmény, csoportkör, 12. forduló, B csoport:

CSZKA Moszkva (orosz)-Győri Audi ETO KC 23-27 (13-15)

lövések/gólok: 45/23, illetve 38/27
gólok hétméteresből: 9/8, illetve 3/3
kiállítások: 2, illetve 6 perc

A már biztosan csoportelsőként negyeddöntős vendégcsapat keretéből Amandine Leynaud, Jelena Despotovic és Veronica Kristiansen, a hazaiaktól pedig Natalja Csigirinova hiányzott.

A tizedik percben vezettek először a győriek, de ellépni nem tudtak, mert védekezésben ekkor még nem játszottak kellően hatékonyan. Miután a CSZKA nyitottabb védekezésre váltott, a svéd beálló, Linn Blohm találataival tartotta magát az ETO, majd a moszkvaiak hibáit kihasználva kétgólos előnybe került és a szünetben 15-13-ra vezetett.

A második félidőben sem látszott, hogy a vendégek számára nincs tétje a meccsnek, bár a házigazda - amelynek nagy szüksége lett volna a pontokra - egy 4-1-es sorozattal felzárkózott, Stine Oftedal irányításával a 46. percben már 22-18-as előnyben volt a Győr. A hátralévő időben is rendkívül összeszedetten, kevés hibával kézilabdázott, nagyszerűen védekezett az ETO, a hajrában Jekatyerina Iljina góljaival még tett egy kísérletet az egyenlítésre a CSZKA, de Laura Glauser védései megakadályozták ezt.

A hazaiaknál Iljina nyolc, a vendégeknél Ju Unhi hét, Estelle Nze Minko hat góllal zárt. A győri kapusok közül Silje Solberg hét, Glauser hat védést mutatott be.

A két együttes ötödik alkalommal találkozott egymással, a Győr egy döntetlen mellett negyedszer nyert.

A 12 győzelemmel álló, ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC egy hét múlva a svéd IK Sävehof vendége lesz, a hat sikerrel, három döntetlennel és három vereséggel rendelkező Ferencváros pedig jövő szombaton a horvát Podravka Koprivnica otthonában folytatja szereplését.

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.