Érettségi nélkül vezet Covid-labort a sümegi fideszes polgármester élettársa

Papp László Tamás 2022-02-04 06:43:00
Az asszony korábban a sümegi járóbeteg-szakellátó vezetője volt, de innen távozni kényszerült.

A hamis érettségivel tavaly lebukott és a beosztásából távozni kényszerülő korábbi egészségügyi vezető, Szabó Krisztina továbbra is használja doktori címét, s most épp Covid-labort nyitott Tapolcán

– írja a Blikk.

Az asszony érettségi bizonyítványát a bíróság alig egy hónapja jogerősen elkobozta, miután bebizonyosodott a hamisítás, ám az időközben megszerzett két diplomájának visszavonásáról csak akkor dönthetnek, ha a bíróságon jogerőre emelkedik a végzés, amiről értesítést kapnak

– teszik hozzá.

Az ügyről tavaly áprilisban az Ugytudjuk is beszámolt, idézve Kovács Mihály, a sümegi Élhetőbb Városért Egyesület elnökének nyilatkozatát, aki közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést az ügyben.

Hamis érettségivel bukott le a sümegi városvezető élettársa - az ellenzék a polgármester lemondását követeli

A Pécsi Járási Ügyészség indítványozza, hogy kobozzák el a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetője, Szabó Krisztina hamis érettségi bizonyítványát, számol be róla a Magyar Narancs. Szabó egyben a fideszes polgármester, Végh László élettársa. Tavaly májusban tett feljelentést Sümeg ellenzéki vezetője, Kovács Mihály (Élhetőbb Városért Egyesület) közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt, majd a rendőrség egy házkutatás során lefoglalta Szabó Krisztina érettségi bizonyítványát.

Sokan úgy tartják, azért ívelt ilyen magasra az asszony karrierje,

mert Sümeg fideszes polgármesterének, Vég Lászlónak az élettársa.

Két diplomájának köszönhetően tölthette be a sümegi járóbeteg-szakellátó vezetői tisztét 2014-től. Ebben a minőségben bruttó 800 ezer forint volt a fizetése, majd Végh László polgármester 1,6 millióra emelte

– említi a bulvárlap.

Az elsőfokú bírósági döntést követően tavaly tavasszal az asszony távozni kényszerült az intézmény éléről, ám a hamis érettségije ellenére a doktori címét továbbra is használja.

„Örömmel tájékoztatom, hogy intézetünk elindította Tapolcán a covid19 tesztállomását. Ezek eredményét hatóságilag elfogadott, EU megfelelőségi nyilatkozattal ellátott leleten közöljük. Üdvözlettel: Dr. Szabó Krisztina PhD ügyvezető”

– áll egyebek között a Facebookon közzétett hirdetésben.

A Blikk az egészségügyi centrum számán próbálta elérni Szabó Krisztinát, hogy megkérdezze miért használja a doktori titulust, a diszpécser azonban azt mondta nekik, házon kívül van.

Megemlítette, hogy az állomás immár működik, majd – arra hivatkozva, hogy éppen páciensek érkeztek – letette a telefont.

Engem is meglepetésként ért a hír, hogy még mindig használja a doktori címet, és egészségügyi centrumot indított

– mondta a Blikknek Kovács Mihály, az Élhetőbb Városért Egyesület elnöke, aki (mint azt az Ugytudjuk is megírta) 2019-ben – egy ismeretlentől értesülve a bizonyítványhamisításról – maga kérte a hatóságoktól az eset kivizsgálását.

Az eljárás során beigazolódott, hogy nem is járt abba a budapesti középiskolába, így 2014-ben nem is felvételizhetett volna a felsőoktatási intézménybe, s később nem szerezhetett volna doktori címet sem

– állítja Kovács.

Aki szerint a bíróság ezzel kimondta, hogy nem tölthette volna be Sümegen a vezetői állást, s így nem volt jogosult milliós fizetésre sem. Az egyesület elnöke úgy vélte, az óra most az Oktatási Hivatalnál ketyeg, nekik kell dönteni a bíróság ítélete alapján a diplomák érvénytelenítéséről.

Egyes vélemények szerint az érettségihamisítás már régen elévült, így érvényes maradhat a diploma. A Blikk által megkérdezett ügyvéd szerint azonban ez csak a büntetésre vonatkozik.

Az érettségihamisításáért a hölgyet nem lehet megbüntetni, ám ettől teljesen független az, hogy a diplomák érvényesek-e vagy sem. Mivel bűncselekmény útján szerezte meg, valójában egyetlen percig sem volt érvényes, és ma sem lehet az

– vélekedett Györei Péter ügyvéd, hozzátéve azt is: 

Ezzel az erővel bárki besétálhatna egy hamis vezetői vizsgával és kér egy jogosítványt, noha az soha nem lesz érvényes

– említette.

A doktori cím további használata attól is függ, milyen okiraton tünteti fel az aláíró. De ha egy egészségügyi vállalkozás élén ezzel téveszti meg az ügyfeleket, akik abban a hiszemben fizetnek, hogy megfelelő végzettségű személy irányítja az intézményt, ez felveti a jogsértés lehetőségét

– fűzte hozzá a jogász.

Címlapkép: Végh László Facebook-oldala.

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.