Hat és fél év börtönre ítéltek egy szomáliai férfit Budapesten szexuális erőszak kísérlete miatt

Fehér Buda 2022-02-01 18:00:00
Egy járókelő akadályozta meg, hogy ne legyen belőle tényleges erőszak.

Nem jogerősen hat és fél év börtönre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden egy szomáliai férfit, aki 2020-ban Budapesten megpróbált megerőszakolni egy fiatal nőt, de ebben egy járókelő megakadályozta.

A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a vádlottat szexuális erőszak kísérletében, kifosztásban és kétrendbeli súlyos testi sértésben találták bűnösnek. A vádlott 2020. január 21-én éjjel udvarolni kezdett egy nőnek egy VII. kerületi szórakozóhelyen, majd felajánlotta neki, hogy hazakíséri. Az út során a szomáliai férfi megpróbálta megerőszakolni a nőt, de ezt megzavarta egy járókelő. A vádlott bántalmazta a nő védelmére kelő férfit is, majd elvette a nő telefonját és elmenekült a helyszínről - ismertették, kitérve arra, hogy a vádlott előzőleg marihuánát is fogyasztott.

Közölték, a büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét és részbeni beismerését, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a többszörös halmazatot, továbbá azt, hogy a férfi a cselekményt egy ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Az esetről korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyebek mellett azt közölte, hogy a terhelt egy oltalmazotti státuszban Magyarországon élő, 30 éves szomáliai férfi.

Szólj hozzá!

Győrújbarátra látogat Magyar Péter

Március 6-án pénteken láthatják a helyiek a TISZA-párt miniszterelnök-jelöltjét.

Hónapok óta nem kaptak pénzt az SZKKA-nál gyakorlaton lévő diákok

A szombathelyi önkormányzat nemrég 20 millió forint támogatást adott a klubnak azért, hogy stabilan be tudják fejezni az idei bajnokságot.

Esküvő szállással: milyen lehetőségek várnak rád?

Az esküvők körüli szervezés és az ideális helyszín kiválasztása sok pár számára kihívást jelent.

Dan Brown nyolc év után visszatér

Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet egy írói szünet után ismét reflektorfénybe kerülni?

Zöld Rügy díj: fenntartható településeket jutalmaz az Arrabona EGTC

Összesen 4 millió forint értékben hirdettek pályázatot a magyar–szlovák határ menti települések számára.

Pintér Bence: nem lesz sunnyogás, marad a hétfő esti rendkívüli közgyűlés

Győr polgármestere visszautasította a Fidesz-KDNP frakció kérését, szerinte a kényes ügyeket a nyilvánosság előtt kell megtárgyalni.

Győr környéki programokat ajánlunk a hétvégére

Jön az első tavaszi hétvége, mutatjuk mit csinálj! - dobkör, családállítás, könyvbemutató, ruhabörze, miegymás. 

Letartóztatták a Sopronban késelő férfit

Szóváltás után egy nagy késsel szúrt életveszélyesen. 

Közvélemény-kutatás: megszorításokra és társadalmi válságra számítanak a magyarok a választások után

Az aHang friss felmérése szerint a választók többsége már nem hisz a kormány stabilitást ígérő kommunikációjának.

Sportcsillagok Gálája 2026 - Győr sportjának közös ünnepe

Díjátadóval, köszöntőkkel és hosszú névsorral ünnepelték a város sportolóit a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.

Orbán Viktor nyílt levélben üzent Zelenszkijnek

Az orosz-ukrán háború, az energiabiztonság és a Barátság kőolajvezeték lezárása áll a miniszterelnök bírálatának középpontjában.

A nyolcszoros világbajnok Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

A hallgató jelenleg a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációján tölti gyakorlati évét.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanár, aki diáklányokat zaklatott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei egyházi iskolában

Beismerte tettét a Csornai Járásbíróságon az a pedagógus, aki éveken át tolakodó érintésekkel közeledett serdülő lányokhoz - az ügy jogerősen lezárult.

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.

Március elejétől indul az igénylés - jön a kedvezményes buszbérlet a második negyedévre

Hatósági igazolás nélkül nem megy: mutatjuk, mikor, hol és hogyan lehet intézni, valamint azt is, hol váltható meg a bérlet.