Márki-Zay Péter: több hatalmat a helyi közösségeknek, önkormányzatoknak

ugytudjuk.hu 2022-01-29 08:06:00
Sajtóbeszélgetésre érkezett pénteken este az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje Szombathelyre.

A szombathelyi Wagner Étteremben tartottak az ellenzéki pártok sajtóbeszélgetést, melyen jelen volt Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt, és Czeglédy Csaba képviselőjelölt is.

A beszélgetésen Márki-Zay elmondta, hogy áprilisi győzelme esetén az önkormányzatok egységes normatíva alapján kapnának pénzt fejlesztésekre, a rendszerből teljesen kizárnák a politikai vonalat.

A miniszterelnök-jelölt kijelentette, hogy az alapfokú- és az általános középfokú oktatási intézmények visszakerülhetnének az önkormányzatok kezelésébe. Ehhez később Nemény András (Éljen Szombathely) polgármester hozzáfűzte, szerinte is fontos lenne, hogy például egy intézményvezetőt helyben választhassanak ki a települések. Czeglédy Csaba azt mondta, most olyan is előfordul, hogy festék sins egy osztályterem kifestéséhez, pedig már rég épületbővítésről kéne beszélni.

Fotó: Farkas Bazsi

Szó esett arról, hogy a kormány végtelen pénzt önt a kampányba, hogy valótlan dolgokat terjesszen. Pedig Márki-Zay nem akar sem fizetős egészségügyet, sem kerítésbontást. A kormányhivatalokat mindenesetre megtartaná, de a politikai kinevezéseket felülvizsgálná bennük.

De a politikai nyomás alól a sportot is felszabadítanák, mivel most egész sportágak politikusi ellenőrzés alatt állnak, nyilván a kötődő pénzek miatt. Márki-Zay azt mondta, hogy rengeteg közpénz megy el látványsportra, ám az összeget nem csökkentenék, hanem a sporttámogatási rendszer újragondolásával kivennék a politikai szálakat a szakmából, és a korrupciót megszüntetve így sokkal több valós pénzt lehetne szétosztani, amiből több sportág támogatására és utánpótlás-nevelésre is jutna.

A miniszterelnök-jelölt szót emelt a hazugsággyárak ellen, azaz arról beszélt, hogy számolatlanul öntik a közpénz milliárdokat például a közmédiába, ahová őt meg sem hívják, csak gyártják róla a hazugságokat.

Szó esett az egyre fokozódó ukrajnai konfliktusról, ahol szembeötlő, hogy Magyarország hiába tagja a NATO-nak, a szövetségeseivel való egységes fellépés helyett inkább mindenkivel szembe megy, és Oroszország kegyeit keresi. 

Gazdagék mást gondolnak, kik a szövetségesük, mint papíron

- fejtette ki a témáról véleményét Márki-Zay, aki szerint az új kormány maximálisan kiáll majd a NATO szövetségesei mellett, vége lesz annak, hogy Vlagyimir Putyin magához hívatja a magyar miniszterelnököt. 

A Belgrád - Budapest vasútvonalról elmondta, hogy ugyan a magyar kormány titkosított minden dokumentumot, a szerbek.

Így derült ki az is, Orbán Viktor kérte az útvonal módosítását, hogy az érintse a nagyobb településeket is, de a kérést a kínaiak lesöpörték az asztalról. A vasútvonalat egyébként kínai hitelből finanszírozza a Fidesz, ami 979 év alatt térül meg.

Emellet az sem elfogadható a miniszterelnök-jelölt szerint, hogy a eközben a Kínai Kommunista Pártnak építünk elitegyetemet ahelyett, hogy a magyar hallgatókat támogatnánk.

Márki-Zay Péter szerint jól áll az ellenzéki közös kampány, a korábbi vitás kérdéseket nagyrészt rendezték, de persze kisebb témákban még lehetnek érdekütköztetések.

Az ellenzék közös miniszterelnöke szerint a kormányváltáshoz az kell, hogy akinek elege van a mostani rendszerből, ők mind elmenjenek szavazni.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.