Szurkolói ankétnak indult, aztán a szurkolók nem jelentek meg a Haladás közönségtalálkozóján

Farkas Bazsi 2022-01-29 13:52:16
13 ember volt kíváncsi az új igazolásokra.

Csakúgy mint a korábbi években, a Szombathelyi Haladás ezúttal is megtartja bajnoki rajt előtti szurkolói találkozóját  - így invitálta a csapat hivatalos weblapja a drukkereket, a január 19-én megjelent írásban.

Aztán a tegnap este megtartott ankét fotóin azt lehetett látni, hogy finoman szólva is szellős széksorok előtt zajlott az esemény.

A Haladás 1919 Facebook-oldalra feltöltött poszt szerint pedig mindössze 13 ember volt jelen a találkozón. De mi történt?

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

Információink szerint az ankétot eddig mindig maguk a szurkolók szervezték meg. A csapat vezetősége pedig megpróbált mindent megtenni, hogy maximálisan a drukkerek rendelkezésére tudjon állni. Csakhogy a most péntekre meghirdetett találkozót a csapat vezetősége, a drukkerek megkérdezése és a velük való előzetes egyeztetés nélkül hirdette meg. 

Egy szerkesztőségünket tájékoztató szurkoló arról számolt be, hogy szerették volna megtudni, hogy mik a tervek a csapattal, tervezi-e a feljutást az új többségi tulajdonos, Homlok Zsolt. Sőt, magát Homlokot is szerették volna, ha megjelenik a találkozón, csakhogy a tulajdonos nem nyilatkozott arról, hogy jelen lesz-e vagy sem.

A tegnapi eseményre a Haladás vezetősége, így utólag, már mint játékos bemutatóra hivatkozik. A csapat weboldalára is így került fel.

Értesüléseink szerint a szurkolók nekiálltak szervezni egy “valódi” ankétot. Így a vezetőség, a tulajdonos és a drukkerek találkozása szándékuk szerint pótolva lesz. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.