Vádat emelt a Sárvári Járási Ügyészség egy Vas megyei polgármesterrel szemben

Fehér Buda 2022-01-27 08:09:22
A polgármester mulasztása miatt egy munkás lezuhant egy tetőről.

A Sárvári Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat egy Vas megyei település polgármesterével szemben, tudtuk meg a Vas megyei Főügyészség közleményéből.

Az ügyészség adatai szerint a polgármester mulasztása miatt

egy munkás több mint kettő méter magasból leesett egy tetőről

és nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A polgármester még 2020 decemberében utasított több közfoglalkoztatottat, köztük a sértettet is, hogy egy korábban üzletként használt épületről, amelynek bontásáról döntött az önkormányzat, szedjék le a cserepeket, mert azok még használhatók más épületek javításánál

– szól a közlemény.

A vádlott azonban védőfelszerelésként csak egy bakancsot adott a munkásoknak, és nem gondoskodott arról, hogy a munkavégzésüket leesés elleni kollektív vagy egyéni védelemmel biztosítsa.

A sértett és munkatársa az esős, borús időben egy létrán mentek fel a tetőre, ahol a sértett egy korhadt tetőlécre lépett, ami beszakadt, és a sértett a földre zuhant. Az ügyészség azt írja, a baleset azért következett be, mert a vádlott, mint munkáltató megszegte a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

Sem a kötelező leesés elleni kollektív védelem kialakításáról, sem az egyéni védőeszközök megfelelő használatáról – utasítási, illetve ellenőrzési jogkörében – nem gondoskodott, így különösen nem határozott meg kikötési, rögzítési pontokat, és feljutási biztosítás sem állt rendelkezésre a helyszínen

– teszik hozzá.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

Szólj hozzá!

Természet ihlette árnyalatok uralják a burkolatok piacát

A külső tér kialakításakor a választott színek központi szerepet töltenek be.

Vámos Zoltán főispán szerint politikai támadás a kormányhivatali kamu foglalkoztatások ügye

Eljárásról sem nekem, sem a Hivatalnak nincs tudomása - írja a hivatal vezetője.

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.