Január 27: a nap, amikor a világ szembesült a náci népirtás gyalázatával

Papp László Tamás 2022-01-27 08:54:00
Az LMP közleményben emlékezett az az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulójára.

Január 27-e az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának a napja. Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával nyilvánította ezt a napot a holokauszt nemzetközi emléknapjává

– írják közleményükben Dr. Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnökei

Ezen a napon, 1945. január 27-én lépett be a Krakkó városához közel fekvő haláltábor kapuján az első ukrán front néhány katonája. Ők szembesültek elsőkként mindazzal a borzalommal és az addig sosem tapasztalt emberi aljassággal, ami csak ebben a táborkomplexumban közel 2 millió – jórészt zsidó származású – ember halálát okozta

– teszik hozzá.

A második világháborús népirtás következtében összesen mintegy 6 millió ember halt meg szörnyű módon, embertelen körülmények között.

Fontos, hogy megemlékezzünk a holokauszt áldozatairól. Egyfelől ezt kívánja meg a tisztelet, másfelől pedig az, hogy nem árt magunkat figyelmeztetni időről-időre arra, hogy a gyűlölet, mások rosszindulatú megbélyegzése nagyon könnyen hova vezethet

– fogalmaz a két zöldpárti politikus.

Az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, ezért nincs alantasabb dolog annál, mint iparszerűen, tudatosan-tervszerűen kiírtani másokat, mint ahogy a nácik tették zsidó embertársainkkal a második világháború idején

– emlékeztetnek.

Az LMP-Magyarország Zöld pártja mindig is elítélte az erőszakot és a gyűlöletet, a holokauszt szörnyű, emberiségellenes tetteit. Ezért is tisztelgünk és emlékezünk meg január 27-én a népirtás áldozatai előtt

– zárul a közlemény.

Címlapkép: fotó az auschwitzi haláltábor bejáratáról, forrás: Wikipédia. 

 

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.