RTL: Közszereplőt érintő, kompromittáló fényképeket találtak Schadl páncélszekrényében

Pintér Bence 2022-01-26 07:09:04
„Egy férfi egy nővel szexuális aktust folytat egy ágyon, egy tükrös-tolóajtós szekrény mellett. Ezt az aktust egy másik személy fényképezi, ő is látszik a felvételen. Mindannyian meztelenek.”

Egy közszereplőről készült kompromittáló adatok is előkerültek Schadl György hálószobájának páncélszekrényéből. Egy borítékban két fénykép volt, ezeken három meztelen ember látható intim helyzetben, és egy közszereplő neve szerepelt a fotók mellett talált két DVD-n – írja az RTL.

A képek mellett az RTL szerint kinyomtatott üzenetek és két DVD is volt a páncélszekrényben, amelyekre egy közszereplő vezetéknevét írták fel. Schadl György előbb azt mondta, hogy nem tudja, mi van a DVD-ken, és azt sem tudja, hogy kerültek a páncélszekrénybe. A közel tíz órán át tartó házkutatás egy későbbi pontján viszont azt mondta, hogy a DVD-ken üzenetváltások vannak kimentve.

Az RTL Híradó megkereste azt a közszereplőt, akire a cédéken lévő felirat utalhat. Ő azt mondta, hogy nem ismeri Schadl Györgyöt, se ő, se más soha nem zsarolta meg, és nem tudja elképzelni, hogy róla kompromittáló felvétel készült volna.

Schadl előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt van előzetes letartóztatásban, míg Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium korábbi államtitkára, aki a vád szerint kenőpénzt fogadott el tőle, továbbra is szabadlábon van.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.