Fogorvos mentett meg egy gömbhalat, aminek túl nagyra nőttek a fogai

Fehér Buda 2022-01-26 10:46:00
A gömbhal először úgy nézett ki, mintha mosolyogna, egy idő után viszont már nem tudott enni.

Életmentő műtéten esett egy gömbhal, aminek olyan nagyra nőttek a fogai, hogy egy idő után már enni sem tudott. A gömbhal, amit csak Goldie-nak neveztek el, egy ideje már aggasztotta az Angliában élő gazdáját, aki végül állatorvoshoz vitte a halat.

Az állatorvosok aztán a műtét mellett döntöttek, de mivel egy halról volt szó, egészen furcsa megoldással tudták megmenteni az életét. Goldie-t ugyanis el kellett altatni a beavatkozás alatt, ezt csak úgy lehetett elérni, hogy az altatószert az állat akváriumába fecskendezték. Miután Goldie elszenderült, az állatorvosok munkához láttak, 

majd 2,5 centit csiszoltak le a gömbhal fogaiból.

Az egyik állatorvos a Ladbible-nek elmondta, hogy a Goldie-hoz hasonló gömbhalak fogai egész életükben nőnek, a természetes élőhelyükön viszont páncélos tengeri élőlényekkel táplálkoznak, ezért a foguk folyamatosan kopik. Mivel Goldie fogságban él, így nem jutott páncélos zsákmányhoz, ezért nem volt mivel koptatnia a fogát.

Goldie-t az operáció alatt oxigénnel dúsított vízben tartották, majd egy nedves törölközővel időnként kiemelték a vízből, hogy a fogain dolgozzanak. Az állatot ugyan elbódították, de félő volt, hogy Goldie még így is megijed, és felfújódik. A gömbhalat végül sikerült úgy megoperálni, hogy ne stresszeljék túl a szervezetét. 

Goldie-t ezután kiemelték az altatós vízből, tíz perc múlva pedig már boldogan úszkált. Az állatorvosok szerint a műtét már azért is rizikós volt, mivel a trópusi halakat nehéz szállítani, így azon is sokat kellett gondolkodniuk, hogyan juttassák el a gömbhalat a műtőig. Végül minden jól sikerült, Goldie pedig már rendesen eszik a műtét óta.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.