A FIFA elnöke a kétévenkénti vb-t ellenző európaiakat kritizálta

Vágvölgyi Bálint 2022-01-26 16:37:32
Gianni Infantino továbbra is ragaszkodik forradalmi tervéhez.

A kétévenkénti világbajnokság tervét ellenző európaiak viselkedését kritizálta Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke Strasbourgban, az Európai Bizottság szerdai ülésén.

Az 51 éves svájci sportvezető azt mondta, úgy látják, hogy a futball abba az irányba fejlődik, ahol "néhányaknak mindenük megvan, másoknak pedig semmijük sincs".

"Európában a világbajnokságot hetente kétszer megrendezik, hiszen a világ legjobb játékosai mind Európában játszanak" - jelentette ki Infantino, hangsúlyozva, hogy a kontinensen belül is nagy az egyenlőtlenség, ugyanis a maroknyi csúcsbajnokság vonultatja fel a legnagyobb sztárokat, a klubok jelentős része pedig nem szerepel a kontinentális versenysorozatokban.

A kétévenkénti vb ötlete Infantino forradalmi terve, és az erről szóló tanulmány elkészítéséhez tavaly májusban a FIFA 211 tagjából 166 támogatását sikerült megnyernie, többeknek viszont éles ellenkezés volt a reakciójuk. Bírálta a tervet az európai (UEFA) és a dél-amerikai (CONMEBOL) szövetség is, továbbá az ezekben a térségekben lévő klubok, játékosok és szurkolói csoportosulások. A magyar szövetség jelezte, hogy az UEFA-t támogatja a vb-rendezéssel kapcsolatban. Az ügyben már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is hangot adott aggodalmának.

Infantino most kiemelte, "az egész világot be kell vonnunk", és külön szót ejtett Afrikáról.

"Reményt kell adnunk az afrikaiaknak, hogy nem feltétlenül szükséges átkelniük a Földközi-tengeren a jobb élet reményében. Lehetőségeket kell adnunk nekik" - mondta a FIFA-elnök.

Az idei vb-t Katarban rendezik novemberben és decemberben, Infantino pedig arról is beszélt, hogy az alapvető emberi jogok miatt többször támadott ázsiai országban sem könnyű egyik napról a másikra változtatni.

"Európában az ilyesmihez több évszázadra volt szükség. Persze sok mindent kell tenni, az erre irányuló nyomást pedig fenn kell tartanunk, de vegyük észre, hogy bizonyos változtatások már megtörténtek" - fogalmazott a sportvezető.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.