Megszorongatta a Tenerifét a Perl és Váradi nélkül felálló Falco

Vágvölgyi Bálint 2022-01-25 19:45:00
Hiányzói ellenére is remek meccset játszottak a szombathelyiek a BL-ben.

A Lenovo Tenerife ellen kezdte meg az L-csoport küzdelmeit a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat csapata között a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely, amely azonban hiányos kerettel, Váradi Benedek, Perl Zoltán és Kovács Benedek nélkül volt kénytelen kiállni.

Shermadini kosara nyitotta a találkozót, majd egy elhibázott támadás után Huertas is hozzátett kettőt, jobban kezdtek a vendégek (0-4). Golomán büntetőivel meglettek az első szombathelyi pontok is, kisvártatva pedig Benke egyenlített Keller passzából (4-4). Rodgriguez kétpontosára Benke egy betöréssel válaszolt, ám a bedobó ezután egy triplát is értékesített (6-9). Folyamatosan ott loholtak a spanyolok nyakán a sárga-feketék, a negyed derekán hárommal ment a Tenerife (8-11). Kicsit megtorpantak a vasiak, két villámgyors tripla érkezett a Tenerifétől, időt kért Milos Konakov (8-17). Sastre belépésével kétszámjegyű lett közte, Barac szépíteni tudott a túloldalon. Továbbra is remekül dobtak a vendégek a triplavonalon túlról, ezúttal újfent Huertas célzott pontosan, Benke rögtön válaszolt egy ziccerrel (12-22). A negyed hajrájában sem sikerült közelebb férkőzni, nagy előnyt épített ki a Tenerife az első tíz percben. 13-25.

Fotó: championsleague.basketball

A második felvonás elején sikerült több akciót is kivédekeznie a sárga-feketéknek, ráadásul Somogyi dobott egy hármast, bejött tíz alá a Falco (16-25). Doornekamp is hármast értékesített, ám Clark zsákolásával válaszoltak a hazaiak (18-28). Átállt zónavédekezésre a vasi együttes, el is kezdte ledolgozni a hátrányát, időt kért a Tenerife (22-28). Huertas továbbra is jó formában kosárlabdázott, de egyre jobban kezdte elkapni a ritmust a Szombathely, Barac és Benke kosaraival már csak négy volt közte (26-30). Kezdett összeállni a hazaiak védekezése, sokkal jobban meg kellett küzdenie a pontokért a Tenerifének, mint az első negyedben, kiélezetté vált a találkozó (30-32). Egymás után két vendég tripla is beesett ugyan, de Keller tartotta az övéit, ezúttal nem tudott meglépni a spanyol csapat (35-38). A félidő vége előtti másfél percben nagy változás már nem történt, továbbra is a Tenerife járt előrébb – főként a kilenc bedobott hármasának köszönhetően -, de a döntés a nagyszünet utánra maradt. 39-43.

Marvin Clark rögtön a fordulás után beköszönt egy távolival, Shermadini négy ponttal válaszolt (42-47). Elkezdte felpörgetni a ritmust a Falco, előbb Benke zsákolt, majd Keller dobott be egy hármast, hosszú idő után meglett az egyenlítés (47-47). Sőt, Golomán nagy küzdelme után a palánk alatt a találkozón először a vezetést is átvette a szombathelyi alakulat (49-47). Kapkodóssá vált a játék, mindkét oldalon belecsúszott egy-egy hiba, Salin saroktriplájával újra a Tenerife került előnybe (49-52). Keller egy büntetővel szépített, majd Somogyi egalizált (52-52). Rettentően kiélezett volt a meccs, ráadásul remek színvonal volt a pályán, Doornekamp távolijával kezdett volna meglépni a spanyol gárda, jókor jöttek Clark büntetői (56-57). Egy újabb jó védekezést követően megnyílt a lehetőség az újboli fordításra, Golomán pedig élt is a lehetőséggel, egy perc maradt a negyedből (58-57). Wiltjer is távolról volt eredményes, több kosár pedig már nem esett ebben a felvonásban, minden az utolsó etapra maradt. 58-60.

Fotó: championsleague.basketball

A záró játékrész kicsit döcögősen indult a csapatok számára, több ki nem kényszerített hiba is becsúszott, végül a kezdeti gólcsendet Shermadini közelije törte meg (58-62). Somogyi első büntetője kimaradt, a második bement, míg Shermadini kettőből kettőt értékesített (59-64). Kezdtek megint elhúzni a spanyolok, hét pont volt az előnyük, amikor Somogyi egy nagyon fontos kétpontost süllyesztett el (61-66). Salin középtávolija után Barac hozott össze egy 2+1-es akciót, öt perc maradt a találkozóból (64-68). Egy hazai időkérés után Todorovic büntetőivel folytatódott a meccs, Benke rögtön ziccerezett a túloldalon (66-70). Shermadini is csinált egy 2+1-es akciót, három és fél perc volt hátra. Benke szerzett újabb két pontot, majd Clark is eredményes tudott lenni, két perccel a vége előtt háromra zárkózott a Falco (70-73). Salin hármasa lejött, de a szombathelyiek sem tudtak ezúttal kosarat szerezni. Shermadini állt újra a vonal mögé, ezúttal sem hibázott (70-75). Mindkét oldalon kimaradt egy lehetőség, harmincnégy másodperccel az órán a Szombathelyhez került a labda, Milos Konakov időt kért. Nem sikerült kosarat szereznie a hazaiaknak, ezzel pedig gyakorlatilag eldőlt a találkozó. A Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely hatalmasat küzdött hiányzói ellenére is, de vereséggel kezdte az L-csoport küzdelmeit a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat csapata között. 73-79.

Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely – Lenovo Tenerife 73-79 (13-25, 26-18, 19-17, 15-19)

Falco: Somogyi 11/6, Benke 16, Clark 17/3, Golomán 7, Keller 9/6. Cserék: Verasztó -, Hawkins -, Barac 13.

Tenerife: Huertas 7/3, Salin 13/9, Rodriguez 5/3, Wiltjer 8/6, Shermadini 19. Cserék: Borg 8/6, Guerra 2, Sastre 5/3, Todorovic 6, Doornekamp 6/6.

Fotó: championsleague.basketball

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.