Horváth Gábor képviselő két oroszra tolt egy kínait

Farkas Bazsi 2022-01-24 11:44:24
A szombathelyi politikus aláírásgyűjtésbe kezd a Bertalanffy Miklós utca beépítése ellen.

Most Vízkeresztkor a két oroszra oltam egy kínait - mondta Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő a Szombathelyi TV Fogadóóra című műsorában.

Horváth elmondta, hogy ő az oltás mellett van, ám azt nem nézi jó szemmel, hogy politikai vezetők kötelezővé akarják tenni az oltást. 

Nem szabad különbséget tenni oltott és oltatlan között - hangsúlyozta.

Horváth a választókörzetével kapcsolatban azt mondta, hogy 2021-ben 134 millió forint jutott oda, ebből kerékpáros projekteket valósítottak meg. További eredményként jelölte meg, hogy a Minerva-lakóparkban 2 buszmegállót állítottak fel.

Horváth kiemelte, hogy kommunális ügyekre 300 millió forint jut a költségvetésben, járda felújításra 50 millió forint jut.

Bezzeg a Falco KC kosárlabda csapatra 380 millió forintot költ a város - hangsúlyozta.

A képviselő azt mondta, hogy bár a szombathelyi városvezetés folyton az elvonásokról beszél, a kormány mégis 488 millió forintot utalt most Szombathely számlájára. (A kormány az általa megemelt minimálbér kifizetésének kompenzációjára minden város költségvetéséhez hozzárakott.)

Kiderült az is, hogy Horváth Gábor hamarosan aláírásgyűjtést kezd azért, hogy megálljon a Bertalanffy Miklós utca beépítése.
Horváth kitért a Gothard-kastély állagmegóvására is. Szerinte 76 és fél millió forintot lobbizott ki Hende Csaba az épület állagmegóvására és ehhez az önkormányzatnak kellene még hozzátenni forrást. 

Ha kapunk egy forrást, azt ki kell egészíteni és végre kell hajtani ezt a felújítást, ezt az állagmegóvást. Évek múlva lehet, hogy 350 milliót kell majd rákölteni, hiszen beszakad a födém - mondta a képviselő.

Az, amit Ungár Péter mondott annak idején, hogy Hende Csaba 0 forintot hozott Szombathelyre, az nem igaz - hangoztatta Horváth. Majd sorolta is azokat a pénzeket, amiket szerinte Hende, a térség fideszes parlamenti képviselője lobbizott ki.

11 millió forint a Herényi Kulturális és Sportegyesület működésére, 76 és fél millió a Gothard-kastélyra, oldai templomra 15 millió, 1 milliárd 200 millió forint szombathelyi belterületi utakra és hidakra, valamint a zanati kerékpárútra és a környező falvakra is jutott bőven pénz.

Kérdésre, hogy a megyei jogú városok közül Szombathely kapta a legkevesebb pénzt, Horváth elismerte, hogy ez így van.

Az Éljen Szombathely! Egyesület aláírásgyűjtési bejelentésével kapcsolatban nem adott tiszta választ, hogy aláírja-e vagy sem. Azt azonban elmondta, hogy szerinte ez csupán adatbázis építés, amit Czeglédy Csaba fog felhasználni Gyurcsány Ferenc utasítására. 

A városházán nem hülyék dolgoznak, de engem se nézzenek hülyének -  mondta a képviselő a legutóbbi közgyűlés margójára.

A jövőt érintő fejlesztések kapcsán a képviselő azt mondta, hogy a Nefelejcs utcai játszóteret az önkormányzat a Szombathelyi Tankerületi Központtal közösen újíthatja fel. 

A választási esélyekkel kapcsoltban a poltikus azt mondta, hogy Hende Csaba győzelmére számít. Horváth szerint Hende az elmúlt 10 évben a legtöbb forrást hozta. Czeglédy Csaba, az összellenzék képviselője pedig jelenleg egy elsőfokú eljárás alá van vonva. Ennek pedig szerinte rossz üzenete van. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.