Gasper Okorn távozik a Falco-ból

Székely Zoárd 2022-01-21 11:54:00
A szlovén mester vezetőedzőként folytatja pályafutását.

Gasper Okorn 2018-ban csatlakozott a Falco KC-hoz, és az itt eltöltött 3 év alatt történelmi magasságokba emelte a szombathelyi kosárlabdacsapatot.

„Vezetőedzőnk rögtön az első évében a Körmend 3-0-s legyőzésével bajnoki címet szerzett. A következő évben sikeresen vezette csapatunkat a BL csoportkörbe, ahol görög, német, olasz élcsapatokat sikerült legyőznünk és egyetlen győzelmen múlt, hogy továbbjussunk a 8 csapatos csoportból. A COVID19 vírus miatt félbeszakadt bajnokságot a csúcson hagytuk abba, és jó szereplésünknek hála a 2020/2021-es szezonban a Bajnokok Ligáját a főtáblán kezdhettük, míg a magyar bajnokságban top favoritnak kiáltották ki csapatunkat. Ebben a szezonban ismét történelmet írt a csapattal, hiszen először megnyerte történetünk első Magyar Kupa trófeáját. A tavalyi szezonban a Szolnok a 3-2-s legyőzésével tette fel az I-re a pontot. A BL-ben sem maradt el a fejlődés, hiszen az csak az utolsó mérkőzésen dőlt el a továbbjutásunk"

– sorolják fel a Falcoval közös érdemeit a szombathelyi kosárcsapat hivatalos oldalán.

Gasper a nyáron jelentette be, hogy nem tudja vállalni a vezetőedzői feladatokat, és az idei szezonban a csapat mellett, mint szakmai tanácsadóként fog szerepelni.

„Sikeredzőnket a napokban kereste meg egy neves klub és ajánlott neki vezetőedzői pozíciót. Egy olyan lehetőséget kapott, amit klubunk is elismert, és támogatta Gasper döntését. Ennek értelmében a két fél közös megegyezéssel szerződést bontott"

– olvasható a közleményben.

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.