A Pornhub vezérigazgatója azt mondja, tudja, ki égette le tavaly a házát

Fehér Buda 2022-01-20 08:00:00
A 16 millió dolláros kisebb kastély egy éjszaka alatt teljesen porig égett.

Tavaly áprilisban írtunk arról, hogy porig égett a Pornhub vezérigazgatójának a háza. Az építés alatt lévő, kisebb kastély méretű ingatlan Montrealban állt, 16 millió dollárt, azaz kicsivel több mint 5 milliárd forintot ért. Az épületet április 25-én gyújtotta fel valaki, 80 kanadai tűzoltónak három órájába telt megfékezni a lángokat. 

Feras Antoon, a ponrós oldal vezére most a Vanity Fair magazinnak adott egy interjút, ami már csak azért is ritkaság, mert Antoon nem igazán nyilatkozik a médiának. A vezérigazgató beszélt arról is, hogy lassan egy éve, hogy füstbe ment az otthona, a gyújtogatót viszont még mindig nem kapták el.

Ez viszont nem azt jelenti, hogy Antoon ne sejtené, ki állhat a gyújtogatás mögött. A vezérigazgató úgy sejti, hogy egy szélsőséges vallásos csoport gyújthatta fel a házát, Antoon szerint azért, mert fellépett a gyermekpornográfia és a gyermekkereskedelem ellen. Antoon pedig már azzal megbolygathatta az alvó oroszlánt, hogy Montreal egy olyan területén vette meg a telket, amelyen az otthona később épült, ahol több maffiatag is él.

Antoon aztán rengeteg pénzt ölt bele az építkezésbe, a féli kész épületben kilenc garázs, hét fürdőszoba és nyolc hálószoba volt, ez mind megsemmisült. A vezérigazgató egyébként nem tervezte, hogy be is költözik az épületbe, mivel a Pornhub tavaly elég komoly vádakkal nézett szembe, melyek szerint nem ellenőrzik, hogy fiatalkorú emberek is feltűnhetnek-e az oldalra feltöltött videókban.

A botrányt a New York Times robbantotta ki, a cikk megjelenése után a Pornhub és vele együtt Antoon rengeteg pénzt veszített. Több támogató, köztük a Mastercard és a Visa is szerződést bontott az oldallal, a botrányt végül csak úgy tudták megfékezni, hogy minden olyan videót töröltek az oldalról, amely nem ellenőrzött felhasználóktól származott. Ez a Pornhub kontentjének 80 százalékát tette ki.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.