Közös ellenzék: Ha a Fidesz marad hatalmon, védtelenek maradunk a klímaválsággal szemben

Papp László Tamás 2022-01-19 22:24:00
A cafeteria rendszer részévé akarják tenni a közösségi közlekedési bérletek vásárlását.

A kormányváltás elhozza a zöld fordulatot

– hangoztatták az Egységben Magyarországért szerdai online sajtótájékoztatójának a résztvevői.

Az áprilisi parlamenti választás egyben klímaválasztás is lesz

– mondta Szél Bernadett független országgyűlési képviselő.

Ez alatt azt érti, hogy eldől, olyan erőket szavazunk-e kormányra, amelyek képesek átérezni a felelősséget, vagy hagyjuk tovább azt a mostani kormány által folytatott ámokfutást, amely ahhoz vezet, hogy nem lesz jövője a magyarságnak.

Magyarázatként hozzátette, hogy a Kárpát-medence fokozottan kitett az éghajlatváltozásnak.

„Ha ők maradnak hatalmon, védtelenek maradunk a klímaválsággal szemben"

– jelentette ki.

A kiemelt beruházásokról szóló törvénnyel kapcsolatban Szél Bernadett felidézte: több mint 3 ezer olyan beruházás volt a Fidesz alatt, ahol annyira felgyorsították a folyamatokat, hogy a zöld szempontok nem tudtak érvényesülni.

Az ellenzéki politikus szerint ráadásul olyan mértékben függünk az orosz gáztól, és olyan mértékben maradt el a kívánatostól a lakossági épületek szigetelése, hogy „orosz gázzal fűtjük a magyar utcákat".

Ígéretet tett arra, hogy évente 150 ezer lakás szigetelését fogják elvégezni.

„Át kell állnunk a megújuló energiára"

– szögezte le a képviselőnő, és emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a szélenergiát gyakorlatilag betiltották, a napenergiát megadóztatták.

Szél Bernadett szerint a következő kormánynak le kell folytatnia a társadalmi, szakmai és politikai vitát az atomenergiáról.

Megjegyezte: a Fidesz úgy kötelezte el magát Paks II mellett, hogy elmaradtak azok a viták, amelyeken meg lehetett volna beszélni, miként kell kialakítani az ország energiaportfólióját.

„Paks II-t jelenleg leginkább korrupciós projektnek látjuk"

– mondta, és hozzátette: a kormányváltás pillanatában felfüggesztik a projektet, arra az időre, amíg nem jutnak konszenzusra abban, miként döntsenek az atomenergia hasznosítását illetően.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke felhívta a figyelmet arra: a Fidesz-kormány óriási károkat okozott a természetvédelem területén, és lerombolta a környezetvédelmi intézményrendszert. Nem csupán az önálló minisztériumot, hanem a környezetvédelmi hatósági rendszert is felszámolta, hogy bólogató jánosok üljenek a hivatalokban, és gátlástalanul lehessen pusztítani a zöld területet, tavainkat, a természetes környezetet

– mondta.

Megerősítette az Egységben Magyarországért elkötelezettségét amellett, hogy újra felállítják az önálló környezet-, illetve klímavédelmi minisztériumot és a hatósági rendszert.

A kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatban az LMP-s politikus emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor az elmúlt években Brüsszelben sorra vétózta meg az EU szigorúbb célkitűzéseit, itthon pedig félrevezette a társadalmat.

Az Egységben Magyarországért azt vállalja, hogy 2030-ra 30 százalékra csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az EU célszáma jelenleg 55 százalék, az Orbán-kormány pedig 40 százaléknál tart e tekintetben.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a károsanyag-kibocsátás mintegy egynegyedééért felelőssé tehető közlekedéssel kapcsolatos zöld célkitűzésekről beszélt.

Egyebek közt kiemelte, hogy a kényszerű helyváltoztatás csökkentésével mérsékelhető a forgalom. Az agglomerációs ingázás visszafogása érdekében az ilyen településeken korlátozni tervezik a további belterületbe bevonás gyakorlatát.

Az autós közlekedés valódi alternatívájává kívánják tenni a közösségi közlekedést. A cafeteria rendszer részévé akarják tenni a közösségi közlekedési bérletek vásárlását.

Elengedhetetlen a közlekedési dolgozók bérrendezése

– hangsúlyozta a Párbeszéd politikusa.

Szólt arról is, hogy fejleszteni kívánják többek közt a kerékpáros közlekedési infrastruktúrát, illetve az autómegosztás-szolgáltatást.

„A gépjárműveket és üzemanyagot terhelő adók helyett hosszú távon fokozatosan át kell állni a használatrányos útdíjra”

– mondta Tordai Bence, és ígéretet tett arra, hogy a gépjárműadó egészét vissza fogják adni a települési önkormányzatoknak.

A gépjárműparkot illetően az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy ki kell vezetni a fosszilis közlekedést, és az elektromos, illetve zöld hidrogén irányba kívánnak mozdulni.

A zöld átálláshoz bizonyos rétegeket támogatni kell

– tette hozzá.

A képviselő egységes parkolási rendszer megteremtése mellett foglalt állást.

Címlapképünk illusztráció, forrás: Pixabay.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.