Fölényesen győzték le a győri lányok a szlovénokat

Papp László Tamás 2022-01-19 20:25:00
Győrben játszott a szlovén csapat.

A hazaiak keretéből Amandine Leynaud, Faluvégi Dorottya és Lukács Viktória hiányzott

– írja az MTI.

Az első két gólt a szlovénok dobták, majd egy 5-1-es sorozattal fordítottak, egyszersmind lendületbe kerültek a hazaiak. A Krim a 13. percig jól tartotta magát, de ellenfele támadásait ezután sem tudta hatástalanítani, saját akcióinak hatékonysága viszont csökkent.

A dán Anne Mette Hansen vezérletével a győriek a meccs harmadánál már 17-11-es előnyben voltak. A huszadik találatot a kapus Laura Glauser szerezte, a szünetben pedig már 22-14-re vezetett csapata.

A nagy különbség miatt a folytatásban bátran cserélhetett Ambros Martín vezetőedző, együttese ellenállhatatlan támadójátékának köszönhetően a 41. percben már tízgólos volt az előny.

Előbb a román Crina Pintea, majd Anne Mette Hansen, végül a decemberi világbajnokság legértékesebb játékosának megválasztott norvég Kari Brattset lőtt három gólt néhány percen belül, az utolsó találat pedig a mindössze 17 éves Sztankovics Kyra nevéhez fűződik.

A mezőny legeredményesebb játékosa Pintea és Hansen volt nyolc-nyolc góllal, Brattset öttel zárt. A kapuban Laura Glauser és Silje Solberg egyaránt hat védéssel járult hozzá a sikerhez.   

A két csapat 22. alkalommal találkozott egymással a BL-ben, a győrieknek három döntetlen mellett ez volt a 19. győzelmük.

A tíz győzelemmel csoportjában listavezető ETO vasárnap a dán Odense HB együttesét fogadja, a hat sikerrel, két döntetlennel és egy vereséggel álló Ferencváros az ugyancsak dán Esbjerg vendége lesz ugyanazon a napon.

Győri Audi ETO-Krim Ljubljana 40-27 (22-14)

lövések/gólok: 56/40, illetve 46/27
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 1/1
kiállítások: 4, illetve 6 perc

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.