Ezek a programok lesznek a magyar kultúra napján Győrben

Papp László Tamás 2022-01-15 16:24:00
Az Esterházy-palotában a Munkácsy-kiállítás mellett zenei program is várja a látogatókat.

Győrben a programsorozat január 17-én délelőtt kezdődik a Generációk Művelődési Házában gyermekeknek rendezett kerekítő bábos tornával, este pedig Győr-keresztek címmel Hargitai Bea festőművész akvarellkiállítása nyílik meg a ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban

– írja az MTI.

A január 23-áig tartó események között szerepel a Hangraforgó együttes verskoncertje, a Cserefa zenekar moldvai táncháza, valamint Farkas Izsák és Kálloy-Molnár Péter zenés előadói estje.

A látogatók a Munkácsy és kora című rendezvényen Munkácsy Mihály festészetével ismerkedhetnek meg az Esterházy-palotában, ahol a párizsi szalonok zenei légköre is megelevenedik egy alkalommal az Európa Koncert Szalonzenekar tolmácsolásában.   

Több kiállítást is megnyílik: köztük a Győri Fotóklub Egyesület tagjainak alkotásaiból Képekben a világ című tárlat a Gyárvárosi Fiókkönyvtár és Közösségi Házban, valamint Közelítő hangok címmel Szalkai Károly és Szarka Fedor Guido közös kiállítása a József Attila Művelődési Házban.

Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató a „győri csudáról” tart majd előadást, Kepes András pedig A boldog hülye és az okos depressziós című könyvét mutatja be a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban.

A magyar kultúra napi városi gálaműsort január 21-én rendezik a Zsinagógában, ahol átadják a Győr Művészetéért, valamint a Győr Közművelődéséért díjakat. 

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.