A vagyonnyilatkozatából 71, 5 milliót kifelejtő volt érdi fideszes alpolgármester helyett a feljelentő ellen indult méltatlansági eljárás

Papp László Tamás 2022-01-15 15:16:00
Tetlák Örs, az LMP érdi alpolgármestere vagyonnyilatkozati, majd összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett, illetve feljelentést tett a rendőrségen. Most viszont ellene kezdeményeztek eljárást méltatlanság címén.

Érdekes csavarral folytatódik a vagyonnyilatkozatával és gyarapodásával elszámolni nem tudó Bács István volt érdi alpolgármester ügye

– írja az LMP közleménye.

Az atlatszo.hu vette észre, hogy Bács egy 71,5 millió forintos tagi kölcsönt nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában. Az ügyben eljárások sorozata indult, Tetlák Örs, az LMP érdi alpolgármestere vagyonnyilatkozati, majd összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett, illetve feljelentést tett a rendőrségen, hiszen a volt alpolgármester továbbra sem tud elszámolni a 71,5 millió forintos vagyonelemmel

– említik.

A  pénteki napon tárgyalta volna az érdi közgyűlés az eljáró bizottság előterjesztését az összeférhetetlenségről, aminek eredményeképp a képviselőtestületnek lehetőségében állt volna akár megfosztani a mandátumától Bács Istvánt

– szól a közlemény.

Azonban Dr. Asztalos Éva független képviselő, az illetékes bizottság elnöke és a Szövetség Érdért frakció tagja visszavonta a bizottság előterjesztését, ezzel ellehetetlenítette az ülés megtartását, gyakorlatilag a védelmébe véve a fideszes volt alpolgármestert.

A tegnapi napon ennek eredményeképp az Érden közgyűlési többséget alkotó, az ellenzéki pártokat és érdi civileket tömörítő Szövetség Érdért frakció tagjai Dr. Asztalos Éva kizárását kezdeményezték a frakcióból

– fogalmaznak.

A már egyébként is tragikomikus helyzetet fokozza, hogy Bács István - a változatlanul Dr. Asztalos Éva által elnökölt - Jogi és Közbiztonsági Bizottság elé benyújtott egy méltatlansági indítványt Tetlák Örs alpolgármester ellen, melyről hamarosan a bizottság, majd a közgyűlés határoz majd.

A helyzet abszurditása tökéletesen példázza a Fidesz-rendszer működését. Valódi elszámoltatás és igazságszolgáltatás helyett az ügyet feltáró politikust kívánják meghurcolni. A rendszer romlott és korrupt, melyet kizárólag egy kormányváltás képes megváltoztatni

– állítja az LMP közleménye.

Címlapkép: Érdi Önkormányzat Facebook-oldala.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.