Hosszú Katinka idén visszavonul

Papp László Tamás 2022-01-12 15:56:00
De a fukuokai világ- és a római Európa-bajnokságon még ott lesz.

Az Index szerint Hosszú Katinka hamarosan bejelentheti visszavonulását. A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszónő az idei fukuokai világ- és a római Európa-bajnokságot még végigcsinálja – legalábbis így tervezi –, aztán elbúcsúzik.

Hosszú Katinka május harmadikán krisztusi korba lép, betölti a harminchármat. Ebben az életkorban már kevesen úsznak versenyszerűen, ő sem sokáig, ha minden igaz, idén befejezi. Az Index úgy tudja, a májusi fukuokai világ- és az augusztusi római Európa-bajnokságon még vízbe ugrik, aztán elbúcsúzik. 

Hogy van alapja a portál információjának, azt a Magyar Úszó Szövetségtől sem tagadták, megerősítették, hogy Hosszú nagy bejelentésre készül, de hogy mire, azt nem részletezték. De hát mi más is lehetne, mint a visszavonulás, ami amúgy is csak a status quo szentesítése lenne, hiszen a nem túl sikeres tokiói olimpia óta nyílt titok volt az uszodák világában, hogy nincs túl sok értelme erőltetni a folytatást

– írja az Index.

Hosszú január harmadika óta Tenerifén edzőtáborozik trénere, egyben párja, Gelencsér Máté, annak apja, valamint egy edzőpartner társaságában. 

Az úszónő csaknem két évtizedes élvonalbeli pályafutása a 2003-as rövid pályás felnőttbajnokság megnyerésével indult be 400 méter vegyesen, alig 14 éves korában. Korosztályos Európa-bajnoki címek után a nagy áttörést a 2009-es római világbajnokság jelentette, ahol megnyerte a 400 vegyest, és bronzérmet szerzett 200 vegyesen és pillangón

– emlékeztet a portál.

A balsikerű londoni olimpiát követő őszön, immár Shane Tusup – későbbi férje – szakmai irányításával vett lendületet karrierje.

Futószalagon nyerte meg a rövid pályás világkupa-sorozatokat, halmozta a vb- és Eb-aranyakat, a riói olimpián pedig három arany- és egy ezüsttel felért pályafutása csúcsára. A 2017-es budapesti, majd a 2019-es kvangdzsui vb-n még behúzta a két vegyest – utóbbin már Petrov Árpád volt az edzője –, de a tokiói olimpia már nem jött össze, attól kezdve lehetett sejteni, hogy rövidesen befejezi. 

Bármi is történik az idei világversenyeken, Hosszú Katinka helye már megingathatatlan az úszósport történetében, úgy is, mint forradalmár, aki gyakorlatilag magát a versenyzést tette meg edzésmódszere alapjának

– szól a cikk.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.