Megvan az ellenzék közös listájának első hét helyezettje

Székely Zoárd 2022-01-10 11:11:00
A szavazólapokon ők fognak látszani tavasszal.

Nyilvánosságra hozta az ellenzék a közös választási lista első hét helyezettjét, az ellenzéki pártvezetők pedig hat frakcióban egyeztek meg – közölte a Telex.

Az ellenzéki közös lista még nincs teljesen készen, de az első hét helyről már megállapodtak. A lista elején a miniszterelnök-jelöltek szerepelnek, a hatodik helyen az MSZP-s Tóth Bertalan, a hetediken pedig az LMP-s Ungár Péter.

Az ellenzéki lista első hét jelöltje:

1. Márki Zay Péter (listavezető-miniszterelnök-jelölt)

2. Dobrev Klára, DK

3. Karácsony Gergely, Párbeszéd

4. Jakab Péter, Jobbik

5. Fekete-Győr András, Momentum Mozgalom

6. Tóth Bertalan

7. Ungár Péter

A választási matematika szerint az eddig megnevezett listás jelöltek egészen biztosan mandátumot szereznek tavasszal.

A lap szerint abban is megegyeztek, hogy ezen a héten látványosan elkezdenék felpörgetni a kampányt: csaknem hárommillió példányban jelenik meg az ellenzéki összefogás közös kampányújsága, és ezer óriásplakáton is megjelenik az egységes ellenzéki arculat.

Ellenzéki népszavazás: Szombathelyen összegyűlt már kétezer aláírás

Czeglédy Csaba posztolt róla, hogy megvan annyi aláírás, amennyit akartak, de gyűjtenek tovább. Összegyűlt a célként kitűzött 2000 aláríás az egyesült ellenzék aláírásgyűjtésén a Fudan Egyetem és a munkanélküli segély ügyében - adta hírül Czeglédy Csaba önkormányzati képviselő és parlamenti képviselőjelölt. „Azonban nem állunk meg, tovább segítjük az országos gyűjtést még három napig.

Mindez azt is mutatja, hogy a Márki-Zay győzelmét hozó előválasztás után csaknem három hónappal az ellenzéknek sikerült eljutni oda, ahová az előválasztást követő hétre ígérte:

Egységben Magyarországért néven, azonos arculati elemekkel ezentúl közösen kampányolnak, maguk mögött hagyva az ellenzék választási programjának összefésülését, illetve a komoly vagy annak tűnő belső vitákat és a nyilvános üzengetéseket.

Szólj hozzá!

Praktikus és stílusos megoldások az előszobában

Az előszoba az otthonok egyik legfontosabb területe, hiszen az első benyomást formálja vendégeinkben.

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.