Egy erdélyi magyar énekes is bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál romániai válogatójának elődöntőjébe

Fehér Buda 2022-01-05 19:30:03
200 előadó közül, egyedüli magyarként került be.

Vizi Imre erdélyi énekes is bejutott egyedüli magyarként az Eurovíziós Dalfesztivál romániai válogatójának elődöntőjébe, amelynek 45 versenyzőjét több mint kétszáz előadó közül választotta ki a zsűri. Az MTI bukaresti irodájához szerdán eljuttatott közlemény szerint a közkedvelt erdélyi magyar énekes, dalszerző nemrég kiadott Sparrow című dalával nevezett be az országos versenybe. Amennyiben megnyeri a romániai megmérettetést, Vizi a május 10. és 14. között Torinóban tartandó Eurovíziós Dalfesztiválon képviselheti Romániát és az erdélyi magyarokat.

Az elődöntőt, amelyet a román közszolgálati televízió élőben közvetít, két szakaszban rendezik meg. Először 20 versenyzőt választanak ki, akik február 12-én mérik össze tudásukat. A döntőbe tíz előadó kerül be, akik közül a zsűri március 5-én választja ki azt, aki Romániát fogja képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Újdonság, hogy most először a rajongók is szavazhatnak kedvenceikre a verseny hivatalos Facebook-oldalán: öt dalt juttathatnak a második elődöntős szakaszba, a zsűri pedig további 15-öt.     Vizi Imre sokoldalú alkotó, színházi zenét, reklámzenét, filmzenét egyaránt ír. Saját alkotásait három nyelven írja, de leginkább az angol dominál a pop, soul, jazz, r&b, funk stílusú elemek ötvözetében. Vizi Imre 2014-ben bekerült már az Eurovíziós Dalfesztivál román válogatójának döntőjébe Kind of girl című szerzeményével, és a zsűri pontjai alapján második helyezést ért el.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.