Összeállt Márki-Zay "árnyékkormánya"

Papp László Tamás 2022-01-04 17:25:00
Ők lesznek egy-egy szakterület felelősei a következő néhány hónapban, az országgyűlési választásokig.

Eldőlt, hogy kik lesznek Márki-Zay Péter, pontosabban az ellenzéki együttműködés kampányában a „beszélő fejek”

– írja a Magyar Hang.

Azokat szokták így nevezni, akik egy-egy szakterület kommunikációját viszik, vagyis az adott témában ők képviselik az ellenzék és miniszterelnök-jelöltjük álláspontját. A listát böngészve találni azért meglepetéseket is a névsorban

– említi a lap.

Márki-Zay Péter már hetekkel ezelőtt is beszélt róla, hogy elkezdett felállítani egyfajta árnyékkormányt.

Nem a leendő minisztereket kell ezalatt érteni, hanem azokat az embereket, akik egy-egy szakterület felelősei lesznek a következő néhány hónapban, az országgyűlési választásokig biztosan.

A Magyar Hang értesülései szerint számos témára már ki is választották az illetékeseket, akik az adott kérdés elsődleges kommunikátorai, „beszélő fejei” lesznek.

A lap úgy tudja:

Az önkormányzatiság kérdésében a kiválasztott Wittinghoff Tamás, aki 30 éve Budaörs polgármestere. 2010 óta a Budaörs Fejlődéséért Egyesület jelöltjeként indul és eddig mindig győzött is a helyhatósági voksoláson. Ez már csak azért is jelenthet kisebb meglepetést, hiszen Márki-Zay Péter egyik fő támogatója Karácsony Gergely főpolgármester, aki ugyan még csak másfél éve, de mégis az ország fővárosát vezeti

– szól a cikk.

Az egészségügy területének kommunikációját elsősorban Komáromi Zoltán fogja vinni, ő a Demokratikus Koalíció egészségpolitikusa, egyébként háziorvos. A Magyar Hang forrásai azt elismerték, hogy a szektor egy részéhez nyilvánvalóan ért, és a megfelelő tapasztalata valamint tudása is megvan, ugyanakkor az egészségügy mégiscsak nagyobb terület annál, mint amennyire a háziorvosok érdemben rálátnak.

A munkavállalói jogok és érdekek képviselete az MSZP-s Komjáthi Imre feladata lesz. A szocialista párt elnökhelyettese még 1995-ben a BorsodChem Zrt.-nél lakatos szakmunkásként kezdett, majd akkor vált országosan is ismertté, amikor 2013-ban egyik főszervezője volt a második éhségmenetnek. MSZP-s politikusként azóta is elsősorban a munkavállalók mellett szólal fel.

A rendvédelem ügyének kommunikációjával Lengyel Róbertet bízták meg. Korábban 24 éven át volt a rendőrség állományának hivatásos tagja, 2014 óta pedig Siófok független polgármestere. Márki-Zay Péter vele közösen jelentette be néhány héttel ezelőtt Röszkén a migránsos óriásplakát-kampányt, ezek azok – a kormányéihoz hasonló kék alapú – plakátok, amelyeken azt hirdették, hogy Soros György 0 migránst telepített be, míg a Fidesz 55 ezret.

Az oktatásért a momentumos Tóth Endre fog felelni. Ő eleve oktatáspolitikusnak hirdeti magát, egyébként ő lesz az egységes ellenzéki jelölt – a volt MSZP-elnök Molnár Gyulát legyőzve – a Budafokot és Újbuda egy részét magában foglaló választókerületben. A Magyar Hangnak volt olyan forrása, aki itt is némileg meglepődött, hiszen a fiatalítás és az újítás egy fontos célja Márki-Zay Péternek, de sokkal inkább testhezállónak látták volna ezt a feladatot például Pálinkás József esetében. 

A gazdasági kérdésekben a kommunikátor Király Júlia lesz. Ő a kilencvenes évek elején a Fidesz gazdaságpolitikai szakértője volt, később több kereskedelmi bankban vállalt vezető szerepet, 2007-2013 között pedig a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és a Monetáris Tanács tagja volt. Korábban már kiállt Márki-Zay Péter mellett, emiatt – mint közölte – a kormány „fenyegető üzenetet” küldött addigi munkahelyének, a K&H Bankot tulajdonló, brüsszeli székhelyű KBC vezetésének. Ezután a bankban betöltött igazgatósági tagságáról le is mondott.

Az alkotmányozás kérdéskörében a témában már eddig is többször megszólaló Fleck Zoltán lesz az elsődleges kommunikátor. Néhány hete már adott is egy nagy interjút a 444-nek, amiből kiderült, hogy eldőlt a hónapok óta tartó vita, az ellenzéki összefogás radikális lépésre készül: ha tavasszal győznek, feles többséggel is nekimennek az alaptörvénynek

– írja a Magyar Hang.

A szociális ügyek kommunikációjáért az LMP-s Kanász-Nagy Máté fog felelni. Pártjának 2020 óta férfi társelnöke, önmagát is úgy jellemzi, mint szociálpolitikus.

Az egyházi ügyekért a Márki-Zay Péter által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom egyik talán legismertebb tagja, Lukácsi Katalin felel majd. Ismert róla, hogy korábban a KDNP tagja volt, ám onnan kilépett és azóta vállal közéleti szerepet. Végzettségét tekintve pedig hitoktató, eleve gyakran megnyilvánul ilyen kérdésekben.

A sport témakörének kommunikációját az egykori olimpiai bajnok magyar vízilabdázó Steinmetz Ádámra bízzák, aki jelenleg a Jobbikban politizál

– említi a Magyar Hang.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.