Áder János: erősödjön meg bennünk a tenni akarás!

Fehér Buda 2022-01-01 08:00:03
"Ne győzzön le minket a fásultság, a beletörődés" - mondta Áder János köztársasági elnök a Himnusz elhangzása után a közmédia több csatornáján közvetített újévi köszöntőjében.

Idézett a közelmúltban elhunyt világhírű magyar pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály egyik írásából: "az életünket élhetjük sakkbábuként, külső erők által irányítva, vagy kezünkbe is vehetjük a gyeplőt. (...) Láthatjuk magunkat folyton áldozatként, de mennyivel más megelégedéssel elmerülni a munkában". Hangsúlyozta, hogy tavaly is sokan voltak, akik nem hagyták magukat, győzni tudtak a tehetetlenség, a csüggedés felett.

Mint mondta, az esztendő kezdetéhez sokaknak hozzátartozik az új évvel induló tiszta lap, a kalendárium: "keressük az ünnepnapokat, rögzítjük a családi eseményeket, a fontos határidőket". A valóság azonban olykor átírja a terveket - tette hozzá.

Áder János arról is beszélt, hogy az előttünk járó nemzedékek többször átéltek háborús időszakokat, amikor életük nem a maga természetes rendje szerint alakult. Példaként azt említette, hogy Márai Sándor naplójában leírta, milyen különös élmény volt számára Budapest ostroma idején lapozgatni egy 1945-ös naptárt. A második világháború legsúlyosabb hónapjaiban mindenki elszokott attól, hogy terveket szövögessen, távlatokban gondolkodjon. "Ma valahogy így vagyunk a világjárvánnyal, annak is immáron a második esztendejével" - jelentette ki.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Úgy vélekedett, hogy 2021 sok mindenben hasonlított 2020-hoz, a járvány hullámainak megfelelően jobb és rosszabb időszakok váltották egymást. Az államfő szerint a járvány két esztendeje között az volt az óriási különbség, hogy 2021-ben már rendelkezésre álltak a védekezéshez szükséges eszközök. "Az oltások lehetővé tették, hogy életeket mentsünk", és kevesebb korlátozással tudjuk átvészelni a járványt - mondta, és felhívta a figyelmet arra, hogy ma a világ leginkább ünnepelt tudósa Karikó Katalin, az újgenerációs koronavírus-vakcinához szükséges technológia kidolgozója, írja az MTI.

Áder János beszédében arra kérte a nézőket, hallgatókat, hogy gondoljanak mindazokra, akiknek "nevét sem tudjuk", pedig naponta ezerszám adták be az oltásokat, fogták a haldoklók kezét, működtették a szociális intézményeket, "óvták a biztonságunkat, védték határainkat", földet műveltek, szolgáltatást nyújtottak.

Az újévi naptárban még nem látható, hogy melyik az a hónap, az a hét, az a nap, amikor "végre felszabadulunk a járvány nyomasztó, fenyegető terhe alól", mindenki türelme, figyelme, kitartása kell ahhoz, hogy ez mielőbb megvalósuljon - szögezte le Áder János, aki beszéde végén ismét Márai Sándort idézte: "az emberrel nemcsak történnek a dolgok. Az ember csinálja is azt, ami történik vele".

A köztársasági elnök újévi köszöntőjét ezúttal is Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre a siket és nagyothalló nézők számára.

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.